2012. január 20., péntek

Lekváros piskótatekercs


Hozzávalók:
6 db tojás
6 ek. cukor
6 ek. liszt
1 kk.sütőpor
Elkészítés:
A tojásokat egyenként egy keverőtálba ütöm, majd hozzáadom a cukrot, és habverővel addig keverem, míg szép fényes-sima masszát nem kapok. Ezután fakanalat fogok, és óvatosan, két kanalanként adagolva beleforgatom a sütőporral elkevert lisztet. A gáztepsit kibélelem sütőpapírral, és beleöntöm a masszát. A fakanállal elegyengetem, hogy mindenhová jusson a tésztából. Előmelegített sütőbe teszem, és közepes lángon kb. 10-12 percig sütöm. Itt is érvényes a tűpróba. Egy fogpiszkálóval érdemes megszúrni a tésztát, s ha nem ragacsos, készen is van. Nem minden sütő süt egyformán, ezért jó odafigyelni.
A tésztát egy előre a pultra készített kiterített, kicsit meglisztezett vagy porcukrozott konyharuhára borítom, óvatosan lehúzom róla a sütőpapírt, és a konyharuhával együtt feltekerem jó szorosan, ez adja meg a rolád formáját. Ha kihül, akkor már nincs más dolgunk, mint széttekerni, megtölteni lekvárral, újra formára igazítani, szeletelni, és jóízűen beleharapni az első szeletbe:-)



Mint minden egyszerűnek tűnő süteménynek, így ennek is meg vannak a buktatói, de ezektől nem kell megijedni. Még a leggyakorlottabb háziasszonnyal is előfordul, hogy kicsit barnábbra sül a piskóta, mert éppen nem olyan a gáznyomás, vagy egy perccel később nyitotta ki a sütőajtót. Az is megeshet, hogy bárhogy vigyázunk, megreped a tekercs. És akkor mi van? semmi baj nem történik. Lekvárral, pudinggal vagy bármilyen krémmel megkenve garantálom, hogy a család jóízűen el fogja fogyasztani!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése