2012. október 19., péntek

Születésnap

Nagy nap ez a mai, hiszen pont ma egy évvel ezelőtt indult útjára  a blogom. Hála és köszönet érte elsősorban Bence fiamnak, aki már olyan régen mondogatta, nem érti, miért nincs egy saját oldalam, ahol kedvemre megmutathatom mit sütöttem-főztem, ahol leírhatom gondolataimat. Az Ő kezdeményezésére, segítségével született ez a blog, s nagyon bízom benne, hogy számtalan születésnapot megél még. Ehhez persze nem csak az kell, hogy én feltegyem ide a képeket és leírásokat, hanem szükség van olvasókra is, akik elismerik, vagy éppen bírálják,(ezt bevallom nehezen viselném:-)) illetve saját tapasztalataikkal kiegészítik a recepteket. Köszönet tehát mind a 118 embernek, akit rendszeres olvasómként tarthatok számon, és remélem, számuk egyre csak nőni fog, ezzel is megerősítve engem abban a hitemben, mást is érdekel amit csinálok, amiről írok. Persze vannak olyanok is, akik csak be-be néznek, nekik is hálás vagyok, és szívből örülök, ha egy-egy recept elnyeri a tetszésüket.
Isten éltessen tehát az oldalt, és mindenkit aki bekukkant ide!

3 megjegyzés:

  1. Isten éltesse a blogodat! Gratulálok az eddig eltelt év eredményéhez, és Bencének is, amiért a blog elindításában segített, ösztönzött! Puszi!

    VálaszTörlés
  2. Boldog blogszülinapot kívánok és még sok ilyen, jubileumi alkalmat! :))

    VálaszTörlés