Üdvözöllek!

Örülök, hogy benéztél hozzám!
Most egy olyan blogba léptél, ahol egy egyszerű konyha mindennapi ételeit kínálom neked. Olyan leveseket, főételeket és desszerteket, melyeket könnyen elkészíthetsz a hétköznapokon, vagy ünnepi alkalmakkor egyaránt. Nem mestermunkák ezek, s bár a receptek zömét én találom ki, azért vannak köztük ellesett leírások is. De amit itt találsz, azt az ételt bátran elkészítheted, mert csak úgy kerülnek a blogomba, hogy én már megfőztem, megsütöttem, és természetesen lefotóztam őket. Mivel elég sok munkám fekszik a blog írásában, a receptek megalkotásában, fotózásában, arra kérlek, hogyha "viszel" tőlem valamit, és valahol megjeleníted, tüntesd fel, hogy ebből a blogból való. Köszönöm!!

Ha tetszik amit látsz nálam, akkor mielőbb visszavárlak!

2012. december 30., vasárnap

Ecetes lencsesaláta

Hozzávalók:
30 dkg lencse
2 nagy fej lila hagyma
cukor
almaecet

mustár
Elkészítés:
A lencsét beáztatjuk kb. 2-3 órára. Ha a szemek megduzzadtak, akkor annyi vízben, ami  két ujjnyira ellepi, megfőzzük. Figyeljünk rá, jó húsz perc múlva érdemes már kóstolgatni, mert nem szerencsés pépesre főzni, hiszen salátát készítünk belőle. Míg fő, addig a hagymát megtisztítjuk, nagyon vékonyra gyaluljuk, és besózzuk. Elkészítjük a salátalevet is. Kb. fél liter vízbe cukrot, almaecetet és egy kávéskanálnyi mustárt teszünk, szánk íze szerint. Belekeverjük a hagymát, majd hozzáforgatjuk a lencsét is. Nem kell, hogy ússzon a lében, ha soknak találjuk, le is szedhetünk pár kanállal róla. Jól lefedve betesszük a hűtőbe, hogy jól összeérjen.




Ha szilveszter, akkor természetesen egy kis lencse is kell az asztalra. Van aki levesnek, van aki főzeléknek, van aki salátának eszi. Mi mindet kipróbáltuk már, bár bevallom a saláta eddig majonézes volt. De most újítottam, s úgy tűnik Bencének bejött:-)) Tálalás előtt még egy.két gerezdekre vágott tojással lehet gazdagítani.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése