2013. május 3., péntek

Brokkolis tészta

Hozzávalók:
45 dkg brokkoli
10 dkg füstölt tarja
25 dkg csirkemellfilé
1 fej lila hagyma
2 ek. oliva olaj
2 ek. szójaszósz
csipet őrölt bors

2 gerezd zúzott fokhagyma
pár csepp citromlé
20 dkg makaróni
Elkészítés.
A csirkehúst és a füstölt tarját csíkokra vágjuk. Egy tálba külön beletesszük a mellcsíkokat, és meglocsoljuk a szójaszósszal, rányomjuk a fokhagymát, meglocsoljuk a citromlével. Jól összeforgatjuk, majd hagyjuk állni egy húsz percet. Közben a lila hagymát kockákra vágjuk, és kevés olajon megpirítjuk a serpenyőben vagy a wokban. Hozzátesszük a csirkehúst, jól átforgatjuk, majd amikor már kifehéredett, jöhet hozzá a füstölt tarjakocka is.Megszórjuk őrölt borssal. Szépen megsütjük, majd rátesszük a brokkolirózsákat, kortynyi vizet öntünk alá. Lefedjük egy fedővel vagy fóliával, és hagyjuk megpárolódni. Nem kell teljesen puhának lennie. Közben egy lábosban vizet forralunk sóval és olajjal, majd a szokásos módon kicsit roppanósra kifőzzük benne  a makarónit. Lecsepegtetjük, tálra tesszük és a tetejére halmozzuk az időközben fedő nélkül lesütött brokkolis keveréket.



Még mindig nem hűlt ki nálunk a brokkoli imádat. Tegnapról maradt egy kis májgaluskaleves, ahhoz akartam gyorsan kitalálni valamit. Persze mivel nem terveztem előre, így megint arra hagyatkoztam, amit itthon találtam a spájzban, hűtőben. Anyukámtól jól megtanultam, hogy soha nem hagyom üresen tátongani a kamra polcait, így mindig van mihez nyúlni.

1 megjegyzés: