.....

Eltelt ez a két nap is, véget ért a Húsvét. S bár elég hűvös napok voltak, mi vasárnap és hétfőn is kimozdultunk itthonról. Vasárnap a hutáknál a hegyekben fent jártunk. Gyönyörű tájakat láttunk, kedves emberekkel találkoztunk. Szivet melengető volt látni, ahogy családok, vagy csak magányos nénikék kosárral a karjukon igyekeztek a templomba, hogy megáldassák a húsvét hozzávalóit, a sonkát, a kalácsot és a tojást. Minden faluban harangszó hívott a misére, istentiszteletre, ünneplőbe öltözött emberek köszöngettek ránk mindenfelől. Bence ezt is furcsállotta, nem értette, miért köszönnek nekünk, s mi vissza, hiszen nem is ismerjük egymást. Ez újabb beszédtémát adott, kiveséztük, hogy ez az a dolog, ami sajnos a városi emberek többségéből már elveszett. Ez az emberközpontúság, ez a barátságos köszöntés, ami nem kerül pénzbe, csak másodpercnyi jólneveltségbe, és mégis milyen sokat jelent...Ropogós házi perecet vettünk a perecesnél Erdőhorvátiban, friss vizet ittunk Újhután a csorgónál, és gyönyörű, néha már mesébe illő házikókat láttunk egészen magasan, ott, ahol talán már a "madár sem jár". Hazafelé a Tisza egyik holtágánál megebédeltünk, magunkkal hozott szendvicseket ettünk. Piknikkosárra gondoltam először, de reggel rájöttem, akkora szélben bajos lenne körbeülni egy asztalt és megteríteni. Így zsemlébe került a fasírt, a rántott hús, a füstölt csirkemell. Egy zacskó salátakeveréket szétosztottam bennük, s hogy ne legyen olyan száraz az egész, tejfölt kikavartam majonézzel, tettem bele egy nagy kanállal a kedvenc saláta fűszerkeverékemből, s isteni hagymás szószt nyertem belőle. A fiúknak úgy ízlett, hogy tegnap este a sonkához is ezt kértek a torma helyett.
Hétfőn délben itthon ebédeltünk. Reggel egy adag oldalast jól befűszereztem, fokhagymával és újhagyma karikákkal bőven megszórtam és fólia alatt megsütöttem. Forró tejjel és tejföllel kikevertem az áttört krumplit, és felbontottuk az utolsó üveg felezett szilva befőttet. AZt hiszem, az idén ebből többet rakok majd el! Desszertnek a mézes krémesből ettünk, nagyon finoman megpuhult.
Ebéd után gondoltunk egyet, és újra autóba ültünk. S ha vasárnap a hegyek, akkor hétfőn az alföld sík vidéke következett, csak hogy Bence érthesse, miről is írt Petőfi abban a tizenkét versszakban, amiből ötösre felelt a tavaszi szünet előtt:-))) Szóval Hortobágyra mentünk. Jártunk már ott korábban többször is, de a híres kilenclyukút felújítva még nem láttunk. Kirakodó vásár is volt, árusok kínálták portékáikat igen szép pénzért. Bevallom, csak nézelődtem, pedig a mázas cserépedények magukkal ragadtak, de amire vágytam, azt nem tudtam volna megfizetni! Mindenesetre sétáltunk egy jót, bár a szél akkor már erősödött ismét. Itthon viszont szépen sütött a nap. Először arra gondoltunk, kivételesen a Mekiben veszünk egy menüt Bencének, és fagyizunk. De akkora sor állt, hogy fél óra alatt sem értünk volna a pultokhoz. Így aztán inkább elmentünk a második kedvenc fagyizónkba, és elnyalogattunk két-két gömb isteni édességet. A fiúk kekszes-csokidarabos csodákat ettek, én fagyiból csak a gyümölcsöset szeretem, és most sem csalódtam a citrom-zöldalma variációban.
Ma még mindhárman itthon voltunk, holnap viszont újra indul az a bizonyos mókuskerék.....