2012. június 3., vasárnap

...

 Tegnap délután kegyes volt hozzánk az idő, kertben tudtunk kicsit sütögetni. Már akkor zendült meg az ég, amikor tálon voltak a finomságok, így a házban ültünk le vacsorázni. Ez is a Bence ünneplés része volt, így járt hozzá a kis túrótorta is:-) Többféle fűszerezéssel pácoltam be itthon a húsokat. Most csak csirkehúst készítettem elő, szárnyat, combot vegyesen. Illetve a saslikhoz sertéscombot kockáztam és ízesítettem. Míg a csirke fokhagymás illetve magyaros ízt kapott, a sertéshúsra egy currys indiai fűszerkeveréket tettem, ezzel is megbolondítva kicsit az összhatást. Gomba, cukkini, padlizsán, füstölt kolbász és hagyma került még a bambuszpálcákra a hús mellé. Köretnek egy nagy tálba salátát dobtam össze.

 Ebbe is jutott a zsenge cukkiniből, hagyma, paradicsom, zöldpaprika, retek és egy kis csípős paprika. Picit megsóztam, leheletnyi cukrot tettem rá és nyakon öntöttem eredeti olasz balzsamecettel. Isteni volt, még mára is maradt nekem egy adagocska:-)
Próbálta már valaki forró tárcsán sütni a lapcsánkát? Egészen más íze van, mint a tűzhelyen serpenyőben sütött daraboknak. Ebből is készült pár darab, zsenge kaprot tettem a tetejére, aki akarta tejfölt is kenhetett rá. Persze a gyerekeknek az igazi a tárcsás sült krumpli volt, ami magába szívta a húsokból visszamaradt aromás olajok és ízek egy részét.  A túrótorta is jól sikerült, bár a banán a tálalásra kicsit megbarnult a tortazselé ellenére is, de az ízéből ez semmit nem vont le. Míg ettük, azon gondolkodtam, hogy legközelebb a kekszalapot ki is hagyom alóla, élvezzük csak az ízletes túrókrémet és a gyümölcsöket. Már alig várom, hogy kipróbálhassam egy jó adag friss málnával....


1 megjegyzés: