BÚÉK

Lassan mögöttünk marad egy esztendő, és bizakodva közelít egy új év. Nem tudni még mit hoz, csak bízhatunk benne, hogy az ideinél rosszabb nem lesz. Sok minden történt velünk ebben az esztendőben is. Jó és rossz egyaránt, de ezekért mind hálás vagyok az égieknek. A legfontosabb mindig megmarad, férjem és fiam, valamint a barátok szeretete. És ennél nem is kell több. Ez már elég ahhoz, hogy minden problémán átsegítse az embert!
Egy év nagy idő! Ez talán Bencén látszik meg leginkább. Nézegetve a tavalyi fényképeket, olyan, mintha nem is ugyanaz a kispasi lenne. Szép lassan, hétről hétre eltűntek a babás, kisfiús vonásai, kerek arca megnyúlt kissé. S ha ebből még nem lenne nyilvánvaló számunkra, hogy a fiúnk nem kisbaba már, akkor naponta emlékeztet rá minket az illatfelhő, amit a fürdőből kijövet maga után hagy :-)
Mi is változtunk, persze. Egy évvel idősebbek lettünk, de nem öregebbek! Túl vagyunk a huszadik házassági évfordulónkon, s ezzel együtt egy újabb fogadalomtételen is, hogy jóban-rosszban kitartunk továbbra is egymás mellett. Bár ezek csak szavak, de az érzés valóban ott él bennünk.
Túl van már első születésnapján a blogom is, köszönet megszületéséért Bencének, és köszönet nektek is, aki naponta, vagy alkalmanként olvassátok.
Ősszel tizedik évébe lépett egy csodás barátság is. Együtt kezdtük a gyógypedagógiát Évivel, ma pedig már olyan, mintha testvérek lennénk. Nagyon sokat jelent nekem, nekünk ez a családi kapcsolat!
Szinte már törvényszerű, hogy voltak akik elmentek, eltűntek az életünkből, de helyettük érkeztek újak. Három nagyszerű ember, Laci, Attila és Misi, akik új színt hoztak az életünkbe. Köszönet a barátságotokért!
S még mielőtt túl"lánykásra" sikeredne ez a bejegyzés, elköszönök tőletek, álmokat valóra váltó békés, boldog új esztendőt kívánva mindenkinek!