10 fej tölteni való gomba
1 db tojás
3 db natúr kockasajt
2 ek. apróra vágott medvehagyma
ételízesítő
őrölt szines bors
1 ek. olaj
1 ek. zsemlemorzsa
15 dkg reszelt füstölt sajt
Elkészítés:
A gombafejeket megmosom, én tisztítani nem szoktam. A tönköket kiszedem, és a medvehagymával együtt apróra vagdalom.
Kevés olajat öntök rá, és ételízesítővel megszórva pár perc alatt megpárolom. Közben villával összetöröm a kockasajtokat, ráütöm a tojást. Hozzákanalazom a párolt tönköt és medvehagymát.
Megszórom ízlés szerint borssal, s ha kell, még egy kis ételízesítőt is adok hozzá. Jól kikavarom, és annyi zsemlemorzsát teszek rá, hogy a massza összeálljon, de ne legyen kemény. Egy kis kanál segítségével eloszlatom a tölteléket a gombafejekbe. Tetejüket bőségesen megszórom reszelt füstölt sajttal, majd egy olajjal lehelet vékonyan kikent jénaiba állítom őket. Pici vizet is lehet alá önteni, de
pár perc alatt enged magából elég nedvességet. Fóliával letakarva beteszem a meleg sütőbe. Tíz perc után a takarást leveszem róla, ennyi elég ahhoz, hogy a gomba átpuhuljon. addig sütöm még, míg a sajt szépen ráolvad és kicsit megpirosodik a tetején.
Bevallom, ez a gomba nem volt betervezve a barátnőméknek szánt menüsorba. Ám a drágám hozott egy szép doboznyit a szombati bevásárlókörútjáról. Tudom, hogy a barátnőm nagy kedvence a töltött gombám, gondoltam, ha már adott a zöldség, akkor meglepem valami új verzióval. Nálam az utóbbi napokban gyakori vendég a medvehagyma, így természetesen most sem hagytam el. S ha már medve, akkor előkaptam gyorsan a sajtos dobozt is a hűtőből. Krémes, finom töltelék kerekedett a hírtelen ötletből, na és persze a talált hozzávalókból. Szerintem érdemes kipróbálni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése