2014. október 26., vasárnap

Brokkolis-gombás pulykaragu

Hozzávalók:
80 dkg pulykacomb filé
20 dkg gomba (nálam ez apró barna csiperke)
20 dkg brokkolirózsa
1 nagy fej hagyma
2 dl tejföl
1 ek. liszt
ételízesítő vagy só
őrölt bors
2 dl fehér bor (aki nem kedveli az ízét, az ki is hagyhatja)
olaj
Elkészítés:
A pulykahúst egyforma kockákra vágjuk, majd apróra felvágjuk a gombát is. Olajon megdinszteljük, majd rátesszük a húst, és addig kevergetjük, míg kifehéredik, kap egy külső pörköt a hús. Megszórjuk ízlés szerint ételízesítővel vagy sóval, őrölt borssal, felöntjük a borral, és fedő alatt hagyjuk puhulni, néha megkeverjük. Amikor már a hús majdnem készen van, akkor hozzáadjuk a jól megmosott gombafejeket, és a fagyasztott brokkoli rózsákat.  Ha nagyobbak a gombák, akkor természetesen lehet felezni vagy negyedelni. A brokkoliból pedig lehet frisset is használni, de akkor kicsit hamarabb kell a húshoz adni, mint a gombát. Amikor a zöldségek ressek (nem egészen puhák) akkor jöhet a habarás. Egy tálban csomómentesre keverjük a lisztet a tejföllel, majd kanalazunk hozzá az étel levéből is, hogy kicsit kiegyenlítsük a hőt. Ha egynemű, akkor belecsorgatjuk a raguba, átkeverjük, adunk még neki egy-két percet a tüzön, és elzárjuk. Készen van. Én nokedlivel kínáltam, de tésztával, rizzsel is finom.



Megpróbálok változatosságot vinni a főzésbe, s nem csak a fogások, de az alapanyagok terén is. Ezért a szárnyasok sorából a pulyka sem marad ki. A combfilé nagyszerű "találmány", könnyen szeletelhető, kockázható ízlés és elkészítés szerint. A mai ételben jó kiegészítőre talált a gombával, brokkolival és  a borral.

1 megjegyzés:

  1. Guszta az ételed, Timi. A raguk is nagyon kedveltek nálunk is, ámbár, amióta odafigyelünk az étkezésünkre, kicsit háttérbe szorultak, a köretek miatt.

    VálaszTörlés