2011. november 11., péntek

Virsli levelestészta bundában


Hozzávalók:
virsli
leveles tészta
tojás
szezámmag
mustár
Elkészítés:
A leveles tésztát kinyújtjuk vékonyra, és éles késsel jó ujjnyi széles csíkokat vágunk belőle. A csíkok hosszúsága attól függ, hogy egész, vagy félbe vágott virslit akarunk-e belecsavarni. Én most fél virsliket bújtattam a tésztába, mert kényelmes ember lévén az egyik üzletlánc boltjába már eleve olyan leveles tésztát vettem, amit nekem nem kellett nyújtanom, csak az előre kb. A/5-ös méretű tésztalapokból csíkokat vágtam. A csíkokat megkenjük mustárral, és roló szerűen rátekerjük a virslidarabokra. Ha készen vannak a tekercsek, akkor felvert tojással megkenjük a tetejüket, megszórjuk szezámmaggal, és előmelegített sütőben addig sütjük közepes lángon, míg a tészta kicsit fel nem jön, és a teteje szépen megpirul.



Először egy szilveszter estére készítettem ezeket a rolócskákat, aztán jól bevált recept lett belőle akkor is, ha a vendégek jöttek, vagy ha csak Bencét meg akarom lepni valami finomsággal. A tetejére szezámmag helyett van, hogy reszelt sajtot szórok, úgy is nagyon finom! Gyorsan elkészíthető, és nem is egy túl költséges dolog. Adagokat azért nem írtam a hozzávalóknál, mert ez mindig attól függ, mennyi virslink és tésztánk van, amit fel akarunk használni. Ha marad tészta, semmi gond nincs. Ujjnyi csíkokra vágjuk, megszórjuk durvább sóval, szezámmaggal, reszelt sajttal, köménnyel vagy mákkal, és máris meg van a desszert is, isteni rágcsálnivaló sül ki belőle pár perc alatt. Apropó só! A tésztát, stanglit sütünk belőle, érdemes finoman megsózni, mert teljesen natúr.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése