......

Miklós és persze Mikulás napja van ma. Bár az iskola miatt Bence már vasárnap megkapta a csomagok egy részét, azért ma reggel sem maradt meglepetés és édesség nélkül. De igazándiból most nem a mai napról akartam írni. Eszembe jutottak az elmúlt esztendők Mikulásvárásának pillanatai. Azok az idők, amikor még gyermeki áhítattal hitte a ma 11-és fél éves fiam, hogy Mikulásnak nem akadály a harmadik emelet és a bezárt ablak, leengedett redőny. Amikor még ákom-bákom betűkkel levelet írt, felsorolva kéréseit, kívánságait. És mekkora volt az öröm, amikor másnap reggelre eltűnt az ablakba tett levél! Feltettem három képet is, melyek igazán tükrözik számomra ennek a csodának a hangulatát. Mert ma már -bár tudja, hogy igenis vannak csodák-már nem várja, hogy az öreg fehér szakállú másszon fel hozzá az emeletre. Tisztában van vele, hogy mi vesszük az ajándékokat. Mégis öröm látni a csillogó szemét, ahogy bontogatja a csomagokat. Míg kicsi volt, minden évben ötödikén este kitettünk az étkező asztalra egy pohár tejet és pár szem kekszet, hogy megvendégeljük Mikulást, ha már eljött hozzánk. Emlékszem, egy csodaváró este egyedül voltunk itthon, Ricsi dolgozott. Már fél álomban lebegtem, amikor eszembe jutott, hogy nem haraptam a süteményből. Gyorsan kiszaladtam mezitláb az étkezőbe, ettem-ittam keveset, majd gyorsan visszabújtam az ágyamba. Jóleső érzés kerített hatalmába, boldogan aludtam el:-)