...

Kicsit visszavettem a tempóból, mert vasárnap délután óta komoly váll -ízületi problémával küzdök. Vasárnap már addig fajult délután a dolog, hogy az éjszaka jó részét gyógytapasszal is ébren töltöttem. Most injekciózzák, a helyzet jelentősen javult, de tényleg megpróbálom kímélni. A mai ebédünk is úgy készült el, hogy a férjem tegnap előkészítette, és én ma csak összeraktam és sütőbe dugtam a rakott karfiolt.
Így a mai délelőttöm gyakorlatilag teljesen szabad volt. Először befejeztem egy vasárnap éjjel elkezdett könyvet. Frances Mayestől Édes élet Itáliában a címe. Öt részes a sorozat, az első a Napsütötte Toszkána, amit azóta már filmen is megszereztem. A történet az írónő saját családi története, és nem is tipikus regény, hiszen pár mondatos párbeszédtől eltekintve inkább leírás jellegű, de mégis magával ragadó. Minden kötetben vannak olasz ételreceptek is, amikről az oldalakon olvasni lehet. Engem teljesen elvarázsolt, megfogott Toszkana....
Olvasás után nem tudtam igazán mit csinálni, ezért elővettem a fényképes dobozt. Remélem nem untatok senkit (bár ez az én blogom:-)), ha rakok fel pár fotót is. Kezembe került néhány gyerekkori már-már megsárgult fénykép, s a fotók rögtön emlékeket csaltak elő. Hol mosolyogtam, hol pedig a könnyeimen át néztem őket. Anyát és apát, ezt a két csodálatos embert, akiknek emberségéből lehettem az, aki ma vagyok. Már nagyon hosszú ideje nincsenek köztünk, de ez nem azt jelenti, hogy nincsenek velünk. Hiszen nagyon gyakran emlegetjük őket, s néha az a kis leheletnyi szellő is megsimogatja az arcomat.....
Aztán persze találtam olyat képeket is, melyek szerelmünk első napjaiban készültek. Bohókásak, s talán már nem is emlékeztetnek mostani önmagunkra, de az érzés még ugyanaz bennünk, mint amikor ezek a felvételek készültek.
És persze Bence képei sem maradtak a dobozban. Pár jól sikerült fotó a kis kópéról most felkerül ide is:-)
Közben már érzem a konyhából a sülő karfiol illatát. Remélem a fiatalúr időben hazaér az ebédre....