2014. július 5., szombat

Bográcsos csirke gazdagon

 Hozzávalók:
2 kg krumpli
8 db csirkeszárny
4-5 db szép csirkemáj
1 pár csípős debreceni
1 szál lángolt kolbász
10 dkg füstölt szalonna
3 nagy fej hagyma
3 gerezd fokhagyma
2 db TV paprika
1 db csípős zöldpaprika (aki nem szereti, kihagyhatja)
2 db paradicsom
pirospaprika
zsír

őrölt kömény
őrölt bors
ételízesítő
Elkészítés:
Mint általában a bográcsos ételeknél, itt is az előkészítéssel kezdjük a főzést. Mindent megmosunk, megtisztítunk és feldarabolunk, hogy amikor eljön az ideje, csak szép sorban belepakolhassuk a bográcsba. Nálunk most először a zsír került bele, majd arra a szalonnakockák. Amikor kicsit üvegesedni kezdtek,akkor került bele a hagyma és fokhagyma, valamint a két féle kolbász. Szép aranybarna-fényesre sültek, de vigyázva, hogy azért ne égjenek meg. Ezután a paprika és a paradicsom következett, majd a fűszerpaprika, kevés víz, az őrölt kömény, ételízesítő és őrölt bors. Erre az ágyra feküdtek a csirkeszárnyak. Annyi vízzel, hogy félig ellepje őket. Amikor a szárnyak félig megpuhultak, akkor a hasábokra vágott krumplit is a bográcsba ment. Pótoltuk a vizet annyira, hogy a krumpli is kényelmesen megfőjön benne. Amikor már a fakanállal ressre elvágható volt a krumpli, akkor tettük hozzá a májdarabokat. Innen már csak pár perc kellett az ételnek, és az, hogy időnként óvatosan megrázogassuk a bográcsot a tűz fölött. A neheze azonban még csak ezután következett, hiszen ki kellett várni az isteni illatok ellenére is, hogy ehetőre hűljön az ebédünk :-)



Tegnap délután elhatároztuk, hogy a mai ebédet szabad tűzön főzzük. Sokan maceránsnak tartják ezt az ételkészítést, s belátom, tényleg elég sok nekikészülést igényel, főleg ha nem a háznál van a bográcsozó helyünk, de mindenképpen megéri! Nekünk szerencsénk van, mert rendelkezésünkre áll egy olyan terület, amit másra egyenlőre úgysem nagyon tudunk használni, de erre a célra kitűnőnek bizonyult. Még itthon mindent megmostunk, összevagdaltunk, s műanyag dobozokba pakolva magunkkal vittünk. Kint a telken azonban a férjem átvette az irányítást és a fakanalat, s nekem már csak a láblógatás és a kóstolás maradt :-)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése