2015. április 30., csütörtök

Zsenge töltött karalábé

 Hozzávalók:
4 szép zsenge karalábé
20 dkg rizs
40 dkg darált hús
kb. 5 dkg füstölt szalonna
1 duci gerezd fokhagyma
1 kisebb fej hagyma
kb. 1 liter alaplé (nekem most húsleves)
1 kk. őrölt bors
ízlés szerint ételízesítő vagy só
1,5 dl tejföl
1 ek. liszt
1 ek. apróra vágott zsenge kapor
Elkészítés:
Az egész munka a karalábé előkészítésével kezdődik. a zsenge fejeket megpucolom, majd a közepükbe először késsel, majd kanállal egy jó kis üreget vájok. Egészen pontosan előkészítem úgy, ahogy a cipót szokták mondjuk egy raguleveshez. Arra törekszem, hogy minél vékonyabb fala maradjon. A kivájt karalábéforgácsokat máris egy akkora lábos aljára szórom, amekkorába kényelmesen belefér majd a négy karalábé. Ezután egy tálba teszem a darálthúst, hozzáadom a megmosott és alaposan lecsöpögtetett rizst. A szalonnát, a hagymát és a foghagymát apróra vagdalom, és a rizsre szórom. Mehet bele a bors és az ételízesítő. Alaposan összedolgozom, majd megtöltöm vele a karalábékat. Ha marad töltelék, nem megy kárba, mert gombócokat lehet formálni belőle, és a karalábék mellé téve a lábosban szépen megfőnek majd. Az egészet felöntöm az alaplével (vagy sós vízzel) úgy, hogy a karalábékat háromnegyed részig ellepje. Megszórom kaporral, és lefedve hagyom párolódni. Nem olyan túl sok idő kell neki. Amikor már a karalábéba simán beleszalad a villa, akkor kiszedem őket egy tányérra. A tejfölt a liszttel kikeverem csomómentesre, majd behabarom vele a lábosban maradt karalábéforgácsos levet. Visszapakolom a karalábékat, forralok egyet rajta, és elzárom a gázt. Jó étvágyat hozzá!


Az egyik kedvenc zöldségem a brokkoli után a zsenge karalábé. Bevallom, most amikor tisztítottam, vájtam, bizony bekapkodtam belőle rendesen. Van aki a friss leveleket is megtölti, de nálunk azokat a hörcsik kapják uzsonnára :-)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése