2015. július 27., hétfő

Rizsfelfújt

Hozzávalók:
35 dkg rizs
12 dkg cukor
10 dkg margarin
5 dl víz
5 dl tej
csipet só
3 db tojás
+ a forma kenéshez pici vaj és búzadara
Elkészítés:
A rizst megmossuk, majd szűrőn lecsepegtetve a vízben csipetnyi sóval odatesszük főni. Néha nézzünk rá, s ha a vizet elfőtte, jöhet hozzá a tej is. Amikor a rizsszemek már jól megduzzadtak, és majdnem az egész tejet magukba szívták, akkor hozzákockázzuk a margarint, és hagyjuk szépen elolvadni benne. Elzárjuk a gázt, jó tíz percre lefedve hagyjuk az edényt, hogy minden nedvességet fel tudjanak szívni magukba a szemek. Utána fedő nélkül hűlni langyosra hűtjük. Közben a tojásokat ketté választjuk. A fehérjét habbá verjük, a sárgákat pedig kikeverjük a cukorral, majd a langyos tejberizsbe keverjük. Utána óvatosan beledolgozzuk a habot is. Egy kapcsos tortaformát kikenünk margarinnal, megszórjuk búzadarával, hogy ne tapadjon bele majd a tejberizs, amit aztán bele is kanalazunk. Szépen fakanállal elsimítjuk a tetejét, és forró sütőbe toljuk, míg a teteje szép aranybarnára nem pirul. Utána hűlni hagyjuk, majd lekapcsoljuk róla a forma oldalát. Hidegen, vagy legalább langyosan már úgy szeletelhető, mint egy torta.
Lekvárral, vagy hígra főzött pudinggal, öntettel kínáljuk.





Régóta mozgatja a fantáziámat a rizsfelfújt. Évekkel ezelőtt már készítettem egyszer, de azóta nem. Most viszont ráakadtam a no-saltyn Fahéj receptjére, ami kedvemre valónak bizonyult. Szerintem megtartom a receptet :-) Tavalyról maradt hígabb baracklekvárral és vaníliás öntettel ettük egy jó tányérnyi palócleves után.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése