2017. március 24., péntek

Haltörzs krumplival sütve (HP)

Hozzávalók:
személyenként 1 db haltörzs
személyenként 1 marék sütnivaló krumplihasáb (fagyasztott)
fűszersó a halhoz
3 ek. olaj
Elkészítés:
A halat befűszerezzük, félre tesszük míg a sütőlap felmelegszik olyan 110-120 fokra.  Rákanalazunk kevés olajat és már mehet is rá a sütnivaló. Lefedjük, de nem kell neki 15 percnél több idő, nemhogy szétessen. Közben fordítsuk meg egy lapáttal.  Ha már levesszük a fedőt, emeljünk a hőfokon. Amikor színt kap a hal, szedjük tányérra, helyére tegyük oda a krumplit, meglocsolva még 1-2 kanál olajjal. Lefedjük, 10 percig pároljuk, majd fedő nélkül pirítjuk.
Salátával "megfejelve" kínáljuk.


Ennél gyorsabban ritkán készít az ember ebédet! Volt az ismerőseim között olyan, aki azt mondta, kizárt dolog, hogy megsüljenek benne az ételek, ha ennyi ideig van csak benne. Pedig soha semmi nem maradt még nyers, a csirke, hal, sertés egyaránt átsül benne. Persze minden hús más hőfokot és időt igényel, de érdemes megpróbálni annak aki teheti.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése