30 dkg finomliszt
20 dkg rétesliszt
2,5 dkg friss élesztő
csipet cukor
2,5 dl langyos tej
8 dkg cukor
1-2 tk. reszelt citromhéj ízlés szerint (el is lehet hagyni)
5 dkg olvasztott vaj
1 db tojás
2 ek. natúr kakaópor
+ 1 db tojás a kenéshez
Elkészítés:
Én dagasztógéppen dolgoztatom ki a tésztát, de természetesen kézzel is kitűnően meg lehet oldani a feladatot. Első lépésként a langyos tejbe feloldok a cukorból egy teáskanálnyit, majd belemorzsolom az élesztőt, és hagyom felfutni. Közben az üstbe belemérem a kétfajta lisztet, ráöntöm a maradék cukrot, a csipet sót, belereszelem a citromhéjat. A vajat kicsit megmelegítem óvatosan, és ha már nem forró, a hozzávalókhoz kanalazom. A tojást kicsit villával felverem, és mehet bele az is, végül a felfutott élesztőt öntöm rá. Indulhat a dagasztás, bő tíz perc még a gépnek is kell, hogy a tészta elváljon az edény falától, és szép fényes gombóc legyen. Ekkor leállítom, kiemelem a tésztát és ketté vágom. Az egyik felet két kezem között gombóccá igazítom, és egy picit meglisztezett tálba teszem, letakarom. A másik felét az üstbe visszateszem, mellé kanalazom a kakaóport és addig dolgoztatom, míg egynemű nem lesz. Akkor azt is gombócozom és egy másik tálban letakarva kelni hagyom azt is. Összesen egy órát pihen a két tészta. De ha melegebb helyen vannak, akkor lehet ez az idő kevesebb is, látni fogjuk, mikor nőnek duplájukra. Egy püspökkenyér formát kibélelek szilikonos sütőpapírral. A munkafelületet vagy gyúródeszkát vékonyan belisztezem és a két gombócot egymásra teszem. Kicsit kilapítom, de nem nyomok ki minden levegőt belőle. Nyújtófával olyan hosszú téglalappá nyújtom, mint amilyen hosszú a forma. Két végét kicsit behajtom, majd bejgliszerűen feltekerem. Beleteszem a formába, letakarom, és 20-25 percet újra kelesztem. Közben bekapcsolom a sütőt, és előmelegítem 180 fokra. Felverem a tojást és lekenem vele a tekercs tetejét ha szépen megemelkedett a tészta. Lespriccel hideg vízzel, és beteszem sülni. Nem árt, ha a sütőtér is kap pár spriccentés vizet, hogy gőz keletkezzen. Kb. 20-25 perc a sülési idő is, de ez a sütőtől is függ. Látni lehet, ahogy szép aranybarna lesz a tésztánk teteje. Én ilyenkor ki szoktam óvatosan venni, kiemelem sütőpapírral együtt a formából, és még 2-3 percre így visszateszem a rácsra, hogy alulról is szépen megsülhessen. A biztos az, amikor sülés után megkopogtatva a tészta kongó hangot ad ki. Rácsra téve hagyom kihűlni, mielőtt felszeletelném.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése