2012. november 4., vasárnap

Banános-mogyorós szelet

Hozzávalók:
25 dkg finomliszt
10 dkg rétesliszt
2 db tojás
20 dkg cukor
2 db érett banán
5 dl tej
1 cs. sütőpor
csipet fahéj
1/2 citrom reszelt héja
10 dkg darált mogyoró
+ a tetejére 10 dkg csoki 2-3 tk. olajjal gőz fölött megolvasztva
Elkészítés:
A kétféle lisztet egy tálba szitálom, majd hozzámérem a cukrot, az őrölt fahéjat,  a darált mogyorót, és belereszelem a jól megmosott citrom héját. A banánokat pépesítem a tej egy részével, majd a tálba kanalazom, és hozzáöntöm a maradék tejet is. Jöhetnek bele a tojások, és végül a sütőpor. Habverővel vagy fakanállal kidolgozom, és szilikonos vagy kikent sütőformába öntöm a masszát. Előmelegített sütőben kb. 25 perc kell neki, de mindenképpen érdemes egy fogpiszkálóval próbát végezni, mielőtt kiemeljük a sütőből. Ha a massza már nem ragad a fára, akkor átsült a tésztánk. Formából kiemelve hagyjuk teljesen kihűlni. Közben vízgőz felett (Kis lábosban vizet melegítek, és egy fém tálacskát teszek a  tetejére, ami ráfekszik, de nem lóg bele a vízbe. Ebbe kerül a csoki és az olaj, amit kanállal kevergetve felolvasztok) elkészítem a bevonót. Amikor a tészta kihűlt, ráöntöm az olvasztott csokit és egy széles pengéjű késsel elkenem egyenletesen a sütemény tetején. Mogyoróval díszítem.



A helyzet megint az volt, mint a legutóbbi muffinomnál. A kosárban ott figyelt a kicsit már talán túlságosan is megérett édes banán, de nem volt, aki megegye. A szombati "rémséges sütögetésemből" pedig maradt megtisztított földimogyoró, így gyorsan szétnéztem, mi az amivel még megbolondíthatnék egy kis kevert tésztát. Egy került a tálba a reszelt citromhéj és az őrölt fahéj kiegészítőnek. Persze nem kell feltétlenül ilyen laposra sütni, de én mindenképpen ki akartam próbálni az új szilikonos tortaformámat. Sütés után már pontosan láttam, hogy a 26 cm-es forma a duplája mennyiséget is elbírja, így ide már ezeket az adatokat írtam be. A fiúk közben annyira nézték a Forma-1-et, hogy észre sem vették, ahogy pillanatok alatt összedobtam ezt a kis nassolnivalót nekik:-)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése