2014. szeptember 24., szerda

Mindent bele raguleves

Hozzávalók:
30 dkg apróra kockázott pulykahús (lehet sertés is)
10 dkg zöldbab
10 dkg zöldborsó
3 szál sárgarépa
2 szem krumpli
1 fej hagyma
1 szál petrezselyemgyökér
1 kis darab zeller
1 dl tejföl
1 liter alaplé (lehet maradék húsleves vagy kockából készített is)
3-4 ek. olaj
1 csipet őrölt bors
1 kk. morzsolt tárkony
Elkészítés:
A hagymát apróra kockázzuk, és az olajon kicsit megdinszteljük. Rátesszük a húst és megpirítjuk. Hozzá adjuk az időközben felkarikázott répát, gyökeret, zellert és jól átforgatjuk. Kevés alaplevet öntünk rá, és fedő alatt pároljuk. Amikor már félig megpuhultak a zöldségek, és a hús is, akkor hozzáadjuk a zöldbabot is. Pár perc múlva követheti a krumpli és a zöldborsó, a tárkony és az őrölt bors kíséretében. Felöntjük a maradék lével, és puhára főzzük a belevalókat. Közben a tejfölt egy tálkában szép simára keverjük. Felöntjük kevés levessel, majd a lábosba öntjük állandó kavargatás közben. Egyet még forralunk rajta csendesen, aztán elzárjuk a gázt. Elkészült a mindent bele ragulevesünk.


Bence fiam a zöldségek között szeret válogatni, de ezt is érdekesen teszi. Van olyan alkotórész, ami egy gulyáslevesből a tányér szélén végzi, a ragu levesben viszont hamar eltűnik a pocakba. Szétnéztem a hűtőben és fagyasztóban, s összeszedtem a korábban maradékként elzacskózott borsót, zöldbabot, és a fenti ragulevest kerekítettem belőle. Drága kisfiam kétszer is szedett, mondván, hogy az ilyen leveseket nagyon szereti :-)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése