2015. február 16., hétfő

Kedvenc egytál

Hozzávalók:
50 dkg darált sertéshús
5 dkg kolozsvári szalonna
1 nagyobb fej lilahagyma
2 gerezd fokhagyma
2 ek. sűrített paradicsom
3 ek. olaj
ételízesítő ízlés szerint
őrölt bors
+ körettészta (kifőzéséhez só és olaj a vízbe)
+ reszelt sajt
Elkészítés:
A hagymát kisebb kockákra vágjuk, a fokhagyma gerezdeket vékonyra szeleteljük. A kolozsvári szalonnát kockázzuk, majd a felhevített olajra dobjuk. Amikor kicsit megpirul, akkor hozzá tesszük a hagymát és fokhagymát, és hagyjuk, hogy szépen azok is színt kapjanak. Csak óvatosan, mert a fokhagyma könnyen megéghet. Rátesszük a darálthúst, alaposan átforgatjuk, kevergetjük fehéredésig, majd rátesszük  a fűszerpaprikát, felöntjük egy korty vízzel, és megszórjuk ételízeítővel, őrölt borssal. Egy decinyi vízben elkeverjük a paradicsompürét és a húsra öntjük. Lefedve hagyjuk főni, majd ha a hús megpuhult, lepirítjuk, hogy csak szaft, és ne víz maradjon alatta. Közben a szokásos módon kifőzzük a tésztát, jól lecsepegtetjük, majd összekeverjük a raguval. Tányérokra szedjük, és megszórjuk reszelt sajttal.





Nagyon könnyen és gyorsan elkészíthető egytálétel. Nem érdemes a szalonnát kihagyni belőle, mert bár nem nagy mennyiség, de fenségesen jó ízt ad az ételnek! Azt hiszem mától nagy kedvenc lesz nálunk!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése