2015. március 29., vasárnap

Medvehagyma krémleves

Hozzávalók:
1 cs (10 dkg) medvehagyma
6 dl alaplé (maradék húsleves)
1,5-2 dl főzőtejszín
2 db kisebb krumpli
1 csipet őrölt bors
pici reszelt szerecsendió
Elkészítés:
A krumplit megtisztítjuk és apró kockákra vágva négy deci levesben feltesszük főni. Amikor már belemegy a villa, de még nem egészen puha, hozzáadjuk az időközben jól megmosott, lecsepegtetett és összevagdalt medvehagymát. Ha a krumpli már jó puha, akkor elzárjuk alatta a gázt, és kicsit hagyjuk hűlni. Botmixerrel pépesítjük, majd belekeverjük a tejszínt, az őrölt borsot és a szerecsendiót. Felöntjük a maradék levesből annyival, hogy krémes állagú legyen.



Igen, a medvehagyma-láz hozzám is ismételten elért :-) Salátába, pogácsába, és most a levesbe is került belőle. Erőteljes ízű, de szerintem igen finom növény, nem beszélve a kiváló élettani hatásairól. Tudom, cipóba tálalva lett volna az igazi, de most csak zsemlét találtunk itthon. Bence így is alig tudta kivárni, míg kattintok, be is kebelezte rögtön ezt az adagot :-)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése