2017. április 20., csütörtök

Sertéscomb Ricsi kedvére

Hozzávalók:
6 szép szelet sertéscomb
1 szelet húsos szalonna(amolyan ujjnyi vasgtag verzió :-) )
1 nagy fej hagyma
2 duci gerezd fokhagyma
2-3 ek finomliszt
1 dl tejföl
frissen őrölt bors
1 tk. majoranna
ételízesítő / só
olaj
1 kevés étkezési keményítő (helyette jó a liszt is)
Elkészítés:
A hússzeleteket kicsit kiklopfoljuk, sózzuk és borsozzuk, majd félre tesszük. A hagymát apróra vágjuk, a szalonnát pedig kis falatnyi darabokra. Egy serpenyőben két kanálnyi olajat melegítünk. Míg eléri a kellő hőfokot, addig egy tálkába beleszórjuk a lisztet. Megforgatjuk benne, majd jól lerázzuk a hússzeleteket, és a forró olajban mindkét oldalukat 1-2 perc alatt elősütjük, hogy egy kérget kapjanak. Ezután tányérra szedjük. Egy lábosba beletesszük a szalonnakockákat, és a tűzre rakjuk, hogy kiengedjék a zsírjukat. Amikor már szép fényes az edény alja, akkor beleszórjuk a hagymakockákat is. Ha már mindkettő üveges, akkor rájuk pakoljuk a hússzeleteket, átforgatjuk, s hogy meg ne égjenek, kevés vizet öntünk alá. Jöhet még egy kis ételízesítő, frissen őrölt bors, a majoranna, és rányomjuk a fokhagymagerezdeket is. Lefedjük és hagyjuk, hogy a vízben, és időközben engedett saját levében párolódjon a hús. Néha azért nézzünk rá, le ne égjen. Ha elfőtte volna idő előtt a levét, de a hús még nem puha, pótoljuk a folyadékot. Közben a tejfölt egy kis étkezési keményítővel és pici vízzel dolgozzuk simára egy habverő segítségével. Öntsük a megpuhult húsra, és forraljuk össze. Amenyiben nagyon sűrűsödik, kis vizet adjunk még hozzá. Kóstoljuk meg a levét. Most még nem késő pótolni a sót, borsot, majorannát, vagy esetleg egy picike fokhagymát. (ilyenkor már krémet nyomok bele ha szükséges)
szerintem bármilyen köret illik hozzá.


A férjem holnap nappalos műszakba megy dolgozni, és mivel ilyenkor több mint 12 órát van távol, dobozolni szoktam neki az ebédet. Ma valami finommal szerettem volna meglepni, így a tervezett tarhonyás hús helyett kiötöltem ezt a szaftos finomságot. Olyan jól sikerült, hogy Bence fiam már a fotózásnál jelezte, reméli nekünk is maradt ebből holnap délre :-)

1 megjegyzés:

  1. Szia Timike! Szerintem ez finom lesz csirkéből is, mert abból szeretném elkészíteni, mert puhább lesz mint a sertés és jobban is szeretjük. Nagyon tetszik a szaftossága miatt is. Köszi!

    VálaszTörlés