Üdvözöllek!

Örülök, hogy benéztél hozzám!
Most egy olyan blogba léptél, ahol egy egyszerű konyha mindennapi ételeit kínálom neked. Olyan leveseket, főételeket és desszerteket, melyeket könnyen elkészíthetsz a hétköznapokon, vagy ünnepi alkalmakkor egyaránt. Nem mestermunkák ezek, s bár a receptek zömét én találom ki, azért vannak köztük ellesett leírások is. De amit itt találsz, azt az ételt bátran elkészítheted, mert csak úgy kerülnek a blogomba, hogy én már megfőztem, megsütöttem, és természetesen lefotóztam őket. Mivel elég sok munkám fekszik a blog írásában, a receptek megalkotásában, fotózásában, arra kérlek, hogyha "viszel" tőlem valamit, és valahol megjeleníted, tüntesd fel, hogy ebből a blogból való. Köszönöm!!

Ha tetszik amit látsz nálam, akkor mielőbb visszavárlak!

2018. október 9., kedd

Póréhagyma krémleves

Hozzávalók:
1 nagy szál póréhagyma
5 dkg vaj
1 liter zöldségleves alap (lehet kockából is, vagy maradék húsleves)
frissen őrölt fehérbors)
kevés só
+ pirított kenyérkocka és apróra vágott metélőhagyma a tálaláshoz
Elkészítés:
A megmosott és megtörölgetett póréhagymát vékony karikákra vágjuk. A zöld részét is szeleteljük, mindaddig, míg nem túl kemény. Egy lábosban felolvasztjuk a vajat, vigyázva, hogy ne égjen meg. Rátesszük a hagymakarikákat, és megsózzuk, hogy lefedve levet is eresszen, úgy párolódni tud, nem csak pirul. Közben megpirítjuk a kenyérkockákat, apróra vagdaljuk a metélőhagymát. Ha a póréhagyma megpuhult, akkor botmixerrel pépesítjük, (nem baj, ha marad benne pár harapható hagymadarab is) majd felöntjük annyi levesalappal, hogy krémesen kanalazható legyen. Megszórjuk frissen őrölt fehérborssal, összeforraljuk, és lehet is tálalni.


A póréhagymát sokáig csak a boltok polcain nézegettem, aztán úgy gondoltam, itt az ideje a konyhámban is bevetni. Nem csalódunk! Egy igazán kellemes ízű, krémes leves lett a végeredmény!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése