2019. október 25., péntek

Carbonara, azaz Szénégető spagetti



Hozzávalók:
25 dkg spagettitészta
20 dkg kolozsvári vagy császárszalonna
4 db tojás
frissen őrölt bors, só
szerecsendió
5 dkg apróra reszelt sajt (eredetileg parmezán, de én Trappistát használtam)
kevés olaj
Elkészítés:
Rövid munkaidőt igényel, de mivel egyszerre készítjük a tésztát és a mártást, oda kell figyelni egy kicsit. Elsősorban arra, hogy a spagettit ne főzzük túl, miután beletesszük a sós lobogó vízbe. Közben az összevagdalt szalonnát egy serpenyőben vagy wokban kisütjük. Kicsit félre húzzuk, hogy némileg lehűljön. Felverjük a négy tojást, és villával belekeverjük a reszelt sajtot, kevés sót (hiszen a szalonna is sós) és bővebben frisen őrölt borsot, némi szerecsendiót. Leszűrjük az időközben roppanósra főtt tésztát, de a vizéből felfogunk egy jó decinyit, ez kell majd a mártáshoz. A kissé meghűlt szalonnára öntjük a tojásos masszát, némi főzőlevet és összekeverjük. Mehet bele a tészta, majd rázogatjük a serpenyőt, hogy a szósz lehetőleg mindenhol bevonja a spagetti szálakat. Érdemes odafigyelve játszani vele egy kicsit. Pár pillanatra visszatenni a gázra, levenni, összerázni, majd ezt ismételni 2-3 alkalommal, míg krémesnek nem látjuk a carbonaránkat. Nincs más hátra, mint tányérra szedni egy-egy adagot, és jóízűen megenni! :-)


Bence fiam nagy Fördős Zé rajongó, s így már nem az első alkalom, hogy a "mester" utasításait követve készítünk egy-egy ételt. Persze nem pontosan olyan, mintha Zé főzte volna, de még a sajtcsere ellenére is jó ízű ebéd kerekedett belőle.

1 megjegyzés:

  1. Kedvet kaptam hozzá, el fogom készíteni, csak megfelelő szalonnát kell vennem hozzá, egyszerűen nagyszerű, köszi Timi!

    VálaszTörlés