2020. július 9., csütörtök

Paradicsomos spagetti grillezett csirkemellel

Hozzávalók:
1 db csirkemellfilé
25 dkg spagetti
4 db közepes paradicsom
1/2 db zöldpaprika
1 kisebb fej hagyma
2 gerezd fokhagyma
2-3 lila bazsalikomlevél (lehet zöld is, annak erőteljesebb az íze, illata)
1 tk. fűszerpaprika
1 tk. cukor
ízlés szerint só
1 ek. finomliszt
2 ek. olaj
2-3 korty vörösbor (ez el is hagyható, én csak a korábbi főzésből megmaradt adagocskát akartam hasznosítani)
Páchoz: 1 dl olaj
grill fűszerkeverék
Elkészítés:
A hozzávalókat nézve bonyolultnak tűnhet a recept, holott egyáltalán nem az! Azzal kezdtem,  hogy a húst kisujjnyi vastag szeletekre vágtam. Egy tálba összekevertem az olajat a fűszerkeverékkel, és beleforgattam  a csirkemell filé szeleteket. Kicsit félre tettem. (akár reggel vagy előző este is bepácolhatjuk az ebédre szánt húst) A spagettit a szokásos módon odatettem főni. Közben elkészítettem a mártást. Ehhez és a késes aprítót hívtam segítségül, és a bor, olaj, valamint a liszt kivételével mindent belepakoltam. Pár nomással alaposan kidolgoztam. Egy kis lábosba elkevertem a két evőkanál olajat az egy evőkanálnyi liszttel, és a tűzre tettem. Magyarul egy zsemleszínű rántást készítettem, amit felöntötem az aprító tartalmával. Csomómentesre kevertem, belelöttyintettem a bort, és egészen kicsi lángon, néha megkeverve hagytam alaposan összeforrni. Közben bekapcsoltam a grillt, és kisütöttem rajta a hússzeleteket. A megfőtt és leszűrt tésztát összeforgattam a mártással. Tányérra szedtem egy adagot, a tetejére pedig tettem kettőt a hússzeletekből.
Bence fiam nagyra értékelte a mai ebédet! :-D

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése