2021. október 13., szerda

Csípős kukorica krémleves


 Hozzávalók:

2 dbz kukoricakonzerv

1 db közepes fej fehér hagyma

2 gerezd fokhagyma

1 liter alaplé (vagy víz és leveskocka)

ízlés szerint őrölt szárított chili

frissen őrölt bors

1,5 dl tejszín

3 dkg vaj

1-2 tortilla lap

Elkészítés:

A vajat egy lábosban kis lángon felolvasztom. Az apróra vágott hagymát és fokhagymát  a vajon megdinsztelem kicsit. Míg ez megtörténik, addig a két kokorica konzervről leöntöm a levet, arra nem lesz szükségem. A kukoricát a hagymákra öntöm, jól átkeverem, majd felöntöm annyi alaplével, ami bőven ellepi. Szórok rá frissen őrölt borsot, és már most megkínálom egy kis szárított chilivel, hogy az ízek jól átjárhassák a levesemet. Lefedve kell neki 20-25 perc, hogy a konzerv kukorica is párolódjon még picit. Addig a tortilla lapokat felvágom tetszés szerint ( nekem kis háromszögek lettek) és a grillbe szárazon bedobva 1-2 perc alatt megpirítom. Előveszem a késes aprítót, és a levest kétszeri adagban pépesítem benne. Mivel a kukoricaszemeket nem lehet tökéletesen szétdolgozni, ezért én turmixolás után szitán egy kanál segítségével átnyomogattam, így egy teljesen sima levet kaptam. Nekem elégnek tűnt így a sűrűség és a mennyiség is, ezért csak hozzákevertem a tejszínt  és összemelegítettem. (Ha esetleg túl sűrűre sikeredne, akkor lehet még egy kis alaplevet önteni hozzá.) A tányérokba szedett  forró levest megszórom  még chilivel, és a külön kínálom hozzá a pirított tortilla lapocskákat. Ezt aztán mindenki rátörögetheti a levesére, közvetlenül a kanalazás előtt. 


Valami kis meleg levesre vágytam, de nem akartam nagyon túlgondolni a főzést. A kamra polcán találtam két doboz kukoricakonzervet, ami meg is adta az alapgondolatot. Nem csalódtam :-) 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése