2022. január 6., csütörtök

Gombaleves húsgombóccal


 Hozzávalók:

25-30 dkg csiperke gomba (legjobb vegyesen a fehér és a barna)

1 csík füstölt szalonna (nem kell túl nagy darab)

1 kis fej hagyma

2 gerezd fokhagyma

2 ek vágott petrezselyemzöld

1-1,5 dl tejföl

1 csapott ek. liszt

2 tk. fűszerpaprika

1,5-2  liter alaplé (lehet kockából is)

1 db tojás+ liszt amennyit felvesz nokedlinek

frissen őrölt bors ízlés szerint

Húsgombóchoz: 

20 dkg darálthús

1 kisebb tojás

1 kevés zsemlemorzsa (tényleg nem sok)

őrölt bors, só

Elkészítés:

A szalonnát felkockázzuk, és egy lábosba odatesszük, hogy a zsírja kisüljön. Közben a hagymát és a fokhagymát apróra kockázzuk, és majd a szalonnához adjuk. Míg pirul, addig a megmosott gombát feldaraboljuk, és a lábosba tesszük ezt is. Alaposan átforgatjuk, és hagyjuk kicsit párolódni. Megszórjuk borssal, fűszerpaprikával és felöntjük az alaplével. Lefedve összefőzzük. Közben a hút a tojással, sóval, borssal és pici zsemlemorzsával összeállítjuk, és nagyobb cseresznyényi gombócokat formázunk belőle. Mehet a levesbe, kis lángon főzzük. A nokedlit kikeverjük, és ezt is egy kiskanállal a gombalevesbe szaggatjuk. Míg megfő a gombóc és a nokedli, addig a tejfölt simára keverjük a liszttel és egy kanálnyi lével, majd felöntjük vele a levesünket és pár perc alatt összeforraljuk. Megszórjuk a vágott petrezselyemzölddel, és már készen is vagyunk! 


Egy gyors esti gondolat eredménye ez a laktató finom kis leves. A férjecském vett gombár, de nem igazán volt nagy terve vele, így rám maradt a felhasználás. A kkorábbi bolognai spagettihez való darálthús is soknak bizonyult, s így menteni tudtam a maradékát. :-) 

1 megjegyzés: