TUDTÁTOK?

 Aki követ a facebook oldalamon, az már tudja, hogy szinte minden nap írok valami érdekeset, olyat ami általában ételekkel, alapanyagokkal, zöldségekkel, gyümölcsökkel kapcsolatos. Úgy döntöttem, itt szépen sorban helyet adok ezeknek a feljegyzéseimnek, hátha lesz olyan, akinek még újdonság, vagy szivesen visszaolvasná később is gondolataimat, feljegyzéseimet. Nem a megjelenés sorrendjében kerülnek be pontosan ide majd a dolgok, de igyekszem, hogy átláthatóak legyenek! 

BOGRÁCSOZÁS

Valahol azt olvastam, hogy a magyar konyha annak köszönheti nemzetközi elismertségét, hogy sosem volt kőbe vésve.  Hogy jutott ez a mondat most eszembe? Nézegettem a blogomat, és ott láttam képeket, korábban készült bográcsos ételekről. Eszembe jutott, hogy ezer éve nem pakoltuk már meg a bográcsot, nem főztünk egy olyan igazi finomságot, amit tűzhelyen, lábosban képtelenség. Na persze az is eszembe ötlött rögtön, hogy nincs is már hol felállítani az állványt, a szabad területeken pedig szigorú tűzgyújtási tilalom van, ezt Ti se felejtsétek el! 

Szóval a bográcsozás az, amiről most kicsit elmélkedni akartam. Nagy okosságokat ne várjatok tőlem, a főzésnek ez a módja a Drágám specialitása, én maximum a kukta vagyok ilyenkor mellette, aki zöldséget pucol, hagymát aprít :-)

Na de kezdem talán az elején, méghozzá azzal, hogy a bogrács használata nálunk magyaroknál nagyon régi időkre nyúlik vissza. Még nomád őseink korára vezethető a kezdet, bár akkor inkább cserép bográcsban készültek az ételek. Ezt még a honfoglaló magyarok hozták a Kárpát-medencébe, s ez lett a magyar fazekasság legjellemzőbb alkotása. A fém bográcsok csak a középkorban jelentek meg. 

Úgy tartják, hogy a magyar gasztronómia világának talán legsajátosabb része a bográcsozás. Külföldi emberek számára már az maga megfoghatatlan, hogy  mi sertészsírt használunk, már ha igazán jót akarunk végeredményként enni. Alap nálunk a bőségesen mért hagyma, s legtöbb ételünknél a fűszerpaprika is helyet kap. Nem válogatunk, a bográcsban levest pont olyan szivesen készítünk, mint bármilyen egytálételt, pörköltfélét. 

Ilyen "aranyszabály" például az, hogy minden hozzávalót előkészítve, lehetőleg a használat sorrendjében magunk mellé készítsünk. És persze nem árt azt sem letisztázni még a legelején, mit is akarunk főzni. S hogy miért mondom ezt? Mert bizony ha a húsos ételekre gondolok, jelentős különbség van a pörkölt és paprikás között, s akkor egy jó gulyásról még nem is beszéltünk. 

Érdemes szólni róluk, mert sokan keverik az elkészítés módját, s így bizony nem biztos, hogy azt kapják a végén, amit a tányérba szerettek volna merni. 

Ha pörköltöt készítünk, először zsírban megpirítjuk a hagymát, illetve tehetünk a bográcsba szalonnát, s azt kisütjük, utána jön csak a hagyma. Hagyjuk kicsit puhulni-pirulni a hagymát, majd félre húzzuk a bográcsot és csak úgy szórjuk rá a paprikát, végül mehet bele a hús. Átkavarjuk, és türelmesen kivárjuk, míg a hús kis levet enged, aztán adunk hozzá csak kevés vizet. Lehet fűszerezni, sóval, borssal, esetleg kis friss paprikával, paradicsommal. Készre főzzük. 

A paprikásnál zsírt olvasztunk, hagymát dinsztelünk, erre kerülnek a húsok, majd fedő alatt párolódnak kicsit. Ha a hús levet ereszt, mehet rá a só, bors, fűszerpaprika, és annyi víz, esetleg kis bor, ami ellepi. Ízlés szerint persze itt is kerülhet bele paprika, paradicsom, esetleg kömény, babérlevél. Nem kevergetjük, csak rázogatjuk a bográcsot főzés közben. Ha a hús puha, a paprikás vígan elbír egy kis jó tejfölt, amit pici liszttel elkeverünk, majd hőkiegyenlítés után a bográcsba csorgatunk. Még egy rottyanás, és lehet tálalni valami finom körettel. 

A gulyás készítése sem ördöngős dolog. Szalonna pirítással indul, amit ha alaposan kisült kiszedünk egy tányérra. Helyére kerül a hagyma, majd dinsztelődés után a paprika és a paradicsom. Jöhet egy kis só, hogy levet eresztve puhulni tudjanak. Ízesítsük őrölt borssal, köménnyel, zúzott fokhagymával, sóval, fűszerpaprikával.  Aki bírja tehet bele kis csípőset is. A húst forgassuk jól át rajta,majd öntsük fel annyi vízzel, ami bőségesen ellepi. Had főjjön! Amikor a hús már félig puha, mehet rá az összevagdalt zöldség, az összekötözött petrezselyem-és zellerzöld. Most már látni fogjuk, mennyi vizet bír még el, hogy egy jó kis sűrű gulyást kapjunk, amibe a fősés végén nokedlit, csipetkét  is szaggathatunk! 

Persze amiket én most itt leírtam, azt csak saját receptjeim alapján javasoltam. Mindenki úgy készíti el ezeket az ételeket a bográcsban, ahogy neki a legjobb, legízesebb.

Egy a lényeg,  hogy tele pocakkal majd jólesően dőlhessünk hátra, s elmondhassuk, ez a nap is jól sikerült!

PARADICSOM

Megint személyes indittatású a bejegyzés, hiszen ha kimegyek a konyhába,  a pulton ott a  zöldségeskosár, amiben illatos paprikák és mosolygó paradicsomok sorakoznak. Mindkettőt kedvelem, de a paradicsom a leg nálam. Amikor jól meg van érve az az igazi "parasztparadicsom", amiből nincs két egyforma a tövön, csak összevágok egy tányérral, kicsi sóval mehintem, és amolyan nasiként megeszegetem vacsora helyett, vagy éppen könyvolvasás közben. 

Több ezer olyan étel van, aminek elkészítéséhez használjuk ezt a zöldséget, vagy  gyümölcsöt. Mert az Andok-alján, ahol a paradicsom őshonos, tomatl'-nak, azaz szilva gyümölcsnek hívták. Így nevezték aztán a spanyol felfedezők is. 

A paradicsom, a kukoricával, burgonyával, chili paprikával és az édes burgonyával együtt a 16. század derekán kerültek Spanyolországba Kolumbusz hajó útjainak során. 1544-ben Olaszországban egy gyógynövény- kereskedő aranyalmának nevezte, s mint nemi vágyakat serkentő étel említette. 

A gyógynövényből népszerű főzési alapanyaggá válását az 1700-as években kezdte meg. Az elsőként megjelent recept 1692-ben látott napvilágot: ‘paradicsom szósz, spanyol módra’ néven. 

Manapság a paradicsomot inkább már zöldségnek tekintjük, annak főzési felhasználása miatt. Az egyik legkedveltebb alapanyag, és nem csak azért, mert főpzni lehet vele. De pompásan passzaol a szendvicsekhez, sajtokhoz, és megannyi fűszerhez is. 

Magas C-vitamin és folsav tartalma van, étrendünkben fontos forrása a  likopinnak. A magasabb likopin tartalmú vérplazma csökkentheti a rákos megbetegedések kialakulását, különösen a prosztata rákét. Szervezetünkbe történő bejutása nagyban függ attól, hogy milyen formában fogyasztjuk a terméket. A vérplazma likopin felvétele jóval hatékonyabb, ha hőkezelt paradicsom termékeket fogyasztunk, a nyers paradicsommal szemben. Ugyanígy a likopin bioaktivitása, vagy biológiai hasznosulása nagyobb, ha hőkezelt paradicsomléből jutunk hozzá, mint a nyers paradicsomléből.

KÁVÉ VAGY FRAPPE

Mennyire vagytok kávérajongók? Ebben a melegben is forrón kortyoljátok, vagy ebéd után jöhet egy finom frappé? 

Mint oly sok minden, a frappét is a véletlen, és az emberi találékonyság találkozása szülte. 

De mi is az a frappé? Nem más, mint egy instand kávéporból készült hosszú kávé, amit tejjel és cukorral ízesítenek, és mixerrel habosra keverik. Leginkább Görögországban hódít ez a hűsítő ital, melyet hosszú nyakú poharakban, jégdarabokkal és szívószállal kínálnak.  

Senki nem készült a tudatos feltalálására, inkább kicsit a kényszer szülte az első pohár finomságot. Történt ugyanis, hogy a 1957-ben a Thesszaloniki Nemzetközi Kereskedelmi Vásáron a Nestle bemutatott egy új gyermekitalt, egy instant kakaót, amit tejjel kellett összekeverni és egy shakerben felrázni. A cég egyik alkalmazottja, Dimitrisz Vakondiosz viszont másra vágyott, nem a kakaóra. Szokásos kávéját szerette volna elfogyasztani, de a vásár területén nem tudott sehol vizet forralni, ezért a kávéport hideg vízzel keverte össze, és felrázta a shakerben, hogy feloldódjon. Ezzel a kísérlettel született meg az első frappé kávé. Azóta persze már számtalan frappévariáció született. A görögök szigorúan veszik a kávé-cukor arányt, lévén ők a legnagyobb rajongók. De már likőrös, kakaós változatok is születtek, s a kávéházakban a nyári nagy melegben egy-egy gombóc vaníliafagylaltot is pottyantanak a pohárba, bár így már nem igazi a frappé, hiszen nem lehet összerázni. De annyi baj legyen, az íz mindenért kárpótol :-)

HÚSLEVES

A fiúk ma nem kívántak levest, így egy tepsibe krumplit szeleteltem, megpakoltam fűszeres tarjaszeletekkel, hagymakarikákkal és lefedve betoltam a sütőbe. Ahogy Harry Potter mondaná, csíny letudva! :-) 

De azért bevallom, nekem kicsit hiányzik, hogy nem érzem a konyhából bekígyózni a húsleves semmihez sem hasonlítható aromás, mindenféle emlékkel teli illatát. Mert valjuk be, ez az a  leves, -szerintem a levesek királynője- ami mindenkiben megidézi kicsit a gyermekkort, hiszen nem igazán van olyan háztartás, ahol ne készítették volna. Vagy a hagyományos vasárnapi menü részeként, vagy gyógyítóként egy-egy betegség idején. De vajon kinek a fejéből, és mikor pattanhatott ki ez a nagyszerű recept, ami ugyan mindenkinél ugyanúgy húsleves, mégis családonként változik az íze, őrizve a nagy titkokat. 

Sajnos nem magyar a szülője, de kivételesen nem is görög. A németek voltak azok, akiknél először tányérokba került  ez a leves, amit ők brüejeként említenek, s ez  forró folyadékot jelent. Gyorsan hódító útjára indult, a Kárpátmedencében hamar kedvelt fogássá vált, s az 1700-as évek közepétől már a párizsiéttermek is húslevessel csalogatták vendégeiket. 

Igazándiból itt Európában sokáig nem volt divat a leves fogyasztása, de az 1800-as évektől helyet kapott az étlapokon, menükben első fogásként. Nem is kellett sok idő, és elődeink feltétlen hívei lettek a húslevesnek. Vasárnapi ebédek, lakodalmi vagy ünnepi asztalok elképzelhetetlenek lettek húsleves nélkül. Sokan  a marhahúsos verzióra esküsznek, de bőven vannak azok is, akik elsősorban tyúkból tartják igazinak ezt a levest. Én is úgy gondolom, hogy a jó sárga házi tyúkból főzött levesnek tele friss zöldségekkel, nincs párja! Hajszálvékony cérnametélttel, vagy házi csigatésztával, esetleg habkönnyű grízgaluskával mennyei étel!

BEFŐZÉS

Megint egy családi szösszenéssel kezdem az írást, de szerintem aki követi soraimat, annak már nem újdonság ez. Tudjátok mi az érdekes? Hogy az a bizonyos tanya, és az ottani nyári élet amiről rendszeresen jó szívvel mesélek most felnőtt fejjel, gyerekként csak egy szükséges rossz volt számomra, s amikor már tehettem, felmenekültem Pestre az unalmas falusi élet elől. Mostanában viszont- Bence szerint öregszem- egyre szebbnek látom az egykori emlékeket, s bizony ma már nagyra értékelném mindazt, ami ott körülvett szépségben, bőségben minket. 

Na de miről is akartam írni ma? Ja persze, a befőzésről. Mert mi más is lehetett volna ennyi  gyümölcs mellett a július és augusztus fő mozgatója egy ilyen helyen. Bizony erre a feladatra rá kellett készülni rendesen. Már csak azért is, mert a tanyavilágnak egyetlen kis boltja volt, ami ilyenkor nem mindig tudta ellátni megfelelő mennyiségű cukorral, ecettel, tartósítószerrel a háziasszonyokat. Sokszor még a szomszédoknak is mi fuvaroztuk a városból  apukámmal a  hozzávalókkal.

Mikor elkezdtem keresgetni a témában, meglepve olvastam, hogy a cukrot mint a tartósítás egyik fő hozzávalóját az első világháborúig csak kivételes esetekben használták. Na persze nem csak a befőzésben, de az egész konyhában sem játszott jelenléte jelentős szerepet. Viszont érdekesség képen megemlíteném, hogy a befőzésnek és a lekvárkészítésnek legalább akkora múltja van, mint a sörfőzésnek! S ha már lekvár, ne menjünk el amellett, hogy mind a mai napig egy-egy igazi jó szilvalekvár minden gond nélkül túllép a cukor használatán. Itt a mi vidékeinken, elsősorban a Szatmári részen nagyon híres szilvalekvárok készülnek, melyeket egészen keményre, több évig tökéletes minőséget megőrző, hozzáadott cukrot nem tartalmazó minőségben főznek. 

A háziasszonyok már régen, és ma is tudják, hogy a gyümölcsnek, amit el szeretnének tenni a hidegebb időkre, legalább 75%-ban érettnek kell lennie, akkor a legalkalmasabbak a cukoroldatban való tartósításra. Nálunk magyar háziasszonyoknál leggyakrabban a meggy, a cseresznye, a barack, a kajszi, a körte és a birs kerül üvegekbe. Bár a birsalmáról nekem inkább a finom sajt jut eszembe, nem a befőtt. Egyébként azt tudtátok, hogy a birs volt az első gyümölcs, ami aranyalma néven tartósításra került? Mint oly sok minden, ez is a görögök ötlete volt, hiszen az egyébként igen kellemes illatú birset nyersen képtelenek voltak elfogyasztani. 

S bár az arányokat, adagokat legtöbbször kitapasztalták a háziasszonyok, s egymásnak továbbadták a recepteket, azért csak megjelentek az első szakácskönyvek is a témában. Főúri asszonyokhoz, például Bornemissza Annához vagy Apor Zsuzsannához köthetőek a legrégebbi befőttes, lekváros receptek.

KARFIOL

Szerintem nem is titkolhatom, hogy bár húsevő vagyok, imádattal készítem és eszem a zöldséges ételeket is. A nyári kavalkádban a cukkini mellett másik nagy kedvencem a karfiol. Gyerekkoromban általában rakottnak készítette anyukám, rizzsel és darálthússal, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Igazi ünnep volt, ha rántva kaptuk vasárnap a csirke mellett ezt is. Ó az a csirke! Tudom, most kicsit elkalandozok, de mindenképpen meg kell említenem, micsoda harc dúlt köztünk a nővéremmel ha ők is nálunk ebédeltek a rántott csirkeszárnyért. Mert akkor anya szigorúan csak frissen vágott csirkét vásárolt a "csirkés asszonyától" a piacon, aminek bizony csak két szárnya volt. Az egyik alá anya a májat dugta panírozás előtt, a másik pedig a levesben megfőtt zúzát rejtette. Szóval ezekért ment a harc :-D 

Na de térjünk vissza a karfiolra. Európában mindenütt nagyon népszerű ez a zöldség, melyet már a görögök és a rómaiak is előszeretettel fogyasztottak. Bár egy időre a feledés homályába merült, a XVI. században genovai tengerészek keletről mint újdonságot hozták újra be a területre. Magas a növény C-vitamin tartalma, s ezt még fagyasztott formában is megőrzi. Ha termeszteni szeretnétek a kiskertben, mindenképpen vegyétek figyelembe, hogy a tökéletes példányok eléréséhez nitrogénben és káliumban, humuszban és tápanyagokban gazdag talajra van szükség. Nagy a víz-és a páraigénye, ezért fontos számára az alapos és rendszeres locsolás is a fejlődéshez. 

No erről többet nem is írok, hiszen az erkélyládámban nem tudom megtermeszteni magamnak, de a piacon jól odafigyelek, milyen darabok kerülnek a kis kosaramba. Fontos, hogy szép, szabályos felületű legyen a karfiol, lehetőleg barna foltoktól mentes. Hogy mennyire friss, arról leginkább a fejet körülölelő levelek árulkodnak.  Hűtőszekrénybe téve akár 2-3 napig is tárolhatjuk a fejeket, vagy légmentes dobozba zárva szétszedve, megmosva, leszárítva a "rózsákat".  Ha fagyasztani szeretnénk, akkor elengedhetetlen a blansírozás, azaz a forró sós vízben néhány percig tartó fürdőztetés, melyet alapos lecsöpögtetés kövessen zacskózás vagy dobozlás előtt. 

S hogy mi minden készíthető a karfiolból? Szinte bármilyen ételbe beépíthető, de számtalan önálló fogás "hőse" is lehet. Én nagyon szeretem levesnek, rakva, rántva, salátának, pörköltnek vagy akár még pástétomnak is, mivel igencsak jól helyettesíti a húst. Igazán nagy kedvencem a sok tejföllel és sajttal beborított és megsütött változat, amit sült-vagy rántott húsok mellé szoktunk enni. Mivel elég semleges az ízvilága, így sokféle ízesítő, fűszer passzol hozzá. Ne legyetek félősek, kísérletezzetek bátran! Arra azonban ha érzékeny a gyomrotok figyeljetek, hogy a karfiol is tartalmaz kénvegyületet, ami puffadást okozhat, ami azonban egy gyors blansírozással kivédhető.

RÁNTOTT SZELET

Szerintem már minden háztartásban készül a vasárnapi ebéd, sőt az ügyesebbek már túl is vannak a nehezén. Ma már ugyan nincs "kőbe vésve" a húsleves-krumpli-rántotthús hármas, de valljuk be, azért szivesen esszük még sokan ezt a menüt ilyenkor. Ha másért nem, akkor azért, mert kicsit megérinti az embert a gyermekkor szele. Amikor még nem a forró olaj mellett álltunk fél délelőtt, maximum a krumpli farigcsálását bízták ránk. Na bevallom, nálunk ezt is csak a drága nővérem engedte meg, anyu inkább maga végezte, nem bírta nézni, hogy bizony mi gyerekek nem hajszál vékonyan kapjuk le a krumpli héját a kiskéssel. S hogy miért is locsogok most ennyit?
Mert van időm. A töltött cukkini a grillben csücsül, a rántott csirke sütését pedig ügyesen lepasszoltam a Drágámnak. Mondjuk éppen azért, mert panírozás közben eszembe jutott, hogy mi magyarok előszeretettel forgatunk mindenfélét bele a liszt-tojás-zsemlemorzsa hármasba. De ne bízzuk el magunkat, mint oly sok minden, ez sem a mi nagy találmányunk.
Kicsit utána néztem, és hamar kiderült, hogy ez az okos gondolat a bizánciaktól ered, mely aztán a mórok közvetítésével jutott el az ibériai félszigetre, ahol az ily módon beburkolt húsokat Andalúz szelet néven fogyasztjákazóta is. Aztán az itáliai háború zsoldosai tovább vitték Olaszországba a jó ízű ételt. Itt azonban történt egy kis konyhaháború. Ugyanis a gazdagok jólétüket fitogtatva aranyporral zóratták be a husokat. Erre persze a milánói szakácsok igencsak berágtak, s eldöntötték, az általuk feltálalt szeletek bizony a "szegények aranyát", azaz a panírt kapják borításnak.
Ez lett a Milánói szelet, ami később Radetzky marsall katonáinak köszönhetően eljutott Bécsbe, ahonnan aztán világhódító útra indult. Ezek a szeletek még szigorúan borjú húsból készültek, s abban tértek el az olasz verziótól, hogy kihagyták belőle a parmezánt. Egy 1907-ből származó délnémet szakácskönyv is már csak egyszerűen zsemlemorzsába forgatott borjúszeletként említi.
Ma már persze nem csak borjút, de szinte mindent amit egyébként megeszünk, képesek vagyunk panírozni, bundázni. De nincs ezzel semmi gond! a konyha felől nálunk is igencsak gyomrot korgató illatok jönnek, kisültek az első panírozott csirkedarabok.
Akármi lett kedves barátaim nálatok időközben a vasárnapi ebéd, én nagyon jó étvágyat kívánok hozzá!

DINNYE

Nem fogom most újra elsorolni a nyár elengedhetetlen finomságait, de gondolom mindenkinél ott szerepel ezen a képzeletbeli listán a dinnye valamilyen fajtája. A két alap ugye a görögdinnye és a sárgadinnye, de ezeknek külön-külön is vannak változataik. Személyes kedvencem a sárgadinnye. Már megszokhattátok, hogy mindig eszembe jut egy-egy gyerekkori élmény ha írni kezdek (ebből is látszik, milyen szép, felejthetetlen időszak volt ez az életemben) A "birtokon", ahogy a kis tanyánkat emlegetni szoktam, szemben velünk az út másik oldalán egy idős, gyermektelen házaspár lakott. Tíz éven át, míg tavasztól késő őszig kétlaki életet éltünk, úgy kezeltek, mintha az unokájuk lettem volna.  Zsófi mama egyik évben a kedvemért sárgadinnyét is ültetett. Amikor beértek az aranyló labdák, minden reggel hozta nekem a napi adagomat. Nem nőttek nagyra, elfértek a tenyeremben, de az ízük maga volt a csoda. Nem igazán tudnám megmondani milyenek voltak fajta szerint, de azóta is a számban érzem az ízüket. 

Mielőtt felvágjuk a sárgadinnyét, érdemes kicsit kézbe venni, szagolgatni. Már ettől megundul az ember nyálelválasztása. Illatos és mézédes, ez a fő ismárve egy jó sárgadinnyének. 

Ezer hála és köszönet az őrmény kereskedőknek, akik elhozták nekünk ezt a mennyei finomságot. Érdekes, hogy nem csak a görögdinnyével, de az uborkával és a cukkinivel is rokonságban áll a sárgadinnye. Nagyon sok A-vitamint, B-vitamin komplexet találhatunk benne, melyek kedvezőpen hatnak az idegrendszerre, a haj -és köröm állapotára. Ugyanakkor van benne C-vitamin is, ami erősíti az immunrendszerünket, és felveszi a harcot a különböző betegségekkel szemben. Jelentős a sárgadinnye ásványiaanyag- tartalma is. Találhatunk benne vasat, foszfort, magneziumot, rezet, cinket, krómot, niacint.  Elég nagy mennyiségben tartalmaz  káliumot, mely vízhajtó hatása révén sok káros anyagot kihajt a szervezetünkből. Minél érettebb a gyümölcs, annál több antioxidáns van benne. Mivel a 90%-a víz, így aztán elég hamar romlik is a gyümölcs, érdemes hűtőben tartani, ahol akár egy hetet is kibír. 

Bár egyértelmű, hogy frissen és nyersen a legfinomabb enni a  jól behűtött sárgadinnyét, de azért sokféle étel is készülhet belőle. Mondjuk leves, fagylalt, saláta, joghurt, lekvár. Én személy szerint egyik évben dzsemmet készítettem sárgadinnyéből, pirítóssal nekünk nagyon bejött.

JEGES TEA

A jeges tea is egy olyan "örök darab", ami nélkül a nyár szinte elképzelhetetlen! Kancsóba keverve vagy üvegbe töltve szerintem minden hűtőszekrényben feltűnik a szezon alatt. Természetes, hogy az ezer féle módon ízesíthető hűsítőt kortyolgatjuk a nagy melegben. De vajon ki volt az, aki először elkészítette ezt a frissítőt?

Nem fogjátok elhinni, de mint sok minden más, ez a "találmány" is a véletlen műve. Az 1904-es St. Lousie-i világkiállításon az angolok szerettek volna valami újdonsággal előrukkolni. Úgy gondolták, megismertetik az amerikaiakat az angolok híres fekete teájával, hogy már ne csak a megszokott zöldet kortyolgassák. Richard Blechynden volt az, aki népszerüsíteni szerette volna az indiai és ceyloni fekete teákat. Ám a nagy hőségben nemigen akadt érdeklődő, aki a forró italt kívánta. Ekkor pattant ki a hatalmas ötlet a fiatalember fejéből, és jégkockákat dobált a teába. Számítása bejött, az emberek sorban álltak a hűsítő kóstolóért. Azóta a jeges tea persze már nem csak az angolok vagy az amerikaiak kiváltsága. A világ szinte minden táján kortyolgatjuk ezt a frissítőt. 

Ti hogyan készítitek, mivel ízesítitek? Nálunk nem véletlen, hogy az "erkélykertészetben" van citromfű és menta is :-)

LECSÓ 

Szerintem a nyári főzés legnagyobb "találmanya"a lecsó. Harsogó paprikából, lédús paradicsomból és némi kihagyhatatlan finomságból összedobva mennyei étel tálalható gyorsan. Bár nem mindenki kedveli, én egyértelműen a rajongók táborát erősítem. Azt gondoljuk,  hogy a lecsó a magyar konyha kultikus étele. Végleges formáját valószínűsíthető, hogy magyar konyhában nyerte el, de eredetileg balkáni ételként tartják számon. 

Persze végleges formáról csak az alapok tekintetében beszélhetünk, mert szinte megszámlálhatatlan változata van. Arról nem beszélve, hogy más nemzeteknek is megvan a saját lecsójuk. Erre utalnak korábbi elnevezései, melyek elsősorban a szerbekhez kötik. Ismertebb nemzetközi rokonai a szerb gyuvecs, a francia ratatouille, az olasz peperonata, a török menemen és az arab shakshuka. 

A  klasszikus magyar lecsó az egy rész  vöröshagymát,  két rész érett paradicsomot és négy rész roppanós, fehér húsú  zöldpaprikát tartalmazó változat. Persze egy adag jó húsos szalonna, és 1-2 csípős paprika még bőven befér a csapatba. Nem beszélve arról, hogy mint megannyi nálunk készült ételre, a lecsóra is vonatkozik az "ahány ház, annyi szokás" mondat. Van aki natúr eszi, van aki kolbásszal, tojással, rizzsel vagy tarhonyával, esetleg bulgurral, hajdinával szereti. Ti hogy készítitek?

GRILL

Talán nincs is olyan ember  aki ne szeretne grillezni, szabadban sütögetni. Szerintem kevés jobb dolog van ennél így nyáron.  

Indulás képpen nem árt tisztázni, hogy sokan  fogalomzavarban vagyunk, mert tévesen azt gondoljuk, hogy a grillezés  és a barbecue ugyanazt a dolgot takarják. Holott két ellentétes eljárásról van szó. Míg a grillezésnél a parázsra tett rácsra pakoljuk a húsokat, és gyorsan megsütjük, addig a barbecue lassú, jóval hosszabb, alacsonyabb hőmérsékleten  készül. A barbecue-nál a hús először inkább lassan sül/párolódik a füstben, és csak a végén pirítják meg. Grillezhetünk mondjuk sztéket, hamburgert, csirkeszárnyat, hot dogot, kolbászt, tarját. 

Barbecue-zni nagyobb, szívósabb, szárazabb húsokat érdemes,  például marhaszegyet, sertésbordát/oldalast.

Van azonban egy-két alapető dolog, amire  kiemelten figyelni kell, bármelyik sütési módot is válasszuk. 

 Első körben, hogy csakis friss és jó minőségű alapanyagokat használunk. Miel meleg van, az sem baj, ha nincs túl sokáig a tűzző napon a sütésre szánt hús, mert ellenkező esetben olyan baktériumok is "életre kelhetnek" amiket a sütési hőmérséklet sem pusztít el teljesen. Van olyan is, hogy nem friss, hanem fagyasztott termékekkel dolgozunk. Ilyenkor érdemes figyelni arra, hogy a hús teljesen kiolvadjon a hűtőszekrényben, s akkor jól átsüthetővé válik. Igazi sikert mindkét sütési módnál akkor érhetünk el, ha a húsokat jó előre magunk összeállította pácba tesszük. Általában valami hőtűrő olajat érdemes választani, mint például az egyszerű napraforgóolaj, s ebbe tehetünk szárított vagy friss összevagdalt fűszernövényeket. Só nem kell a pácba, elég ha sütés után megszórjuk a darabokat. Persze zöldségek is kerülhetnek, kerüljenek a tányérra, grillezve, megpirítva nagyon finomak!

KUKORICA

Ha nyár, akkor strand, vízpart, vakáció. S mindezekhez hozzá tartozik egy jó lángos, egy hideg sör, vagy éppen egy cső főtt kukorica. Jól is van ez így, hiszen amióta világ a világ, ezek a fogalmak szinte szorosan összetartoznak :-) 

Bár tegnap éppen kiakadtam egy kicsit, hogy egy katalógusban aranyáron árulták a kukorica csöveket. De bízzunk benne, hogy a száraz és forró nyár ellenére is lesz ez még olcsóbb, hiszen most jön csak igazán a szezonja ennek a finomságnak. 

Az amerikaiak nem korlátozzák le ennyire a kukorica fogyasztását, náluk nem igen függ az évszakoktól, mikor kerül tányérra mondjuk sült húsok kísérőjeként. Mondhatnánk persze, hogy könnyű nekik, hiszen majdnem hatezer éve, hogy megismerték ezt a növényt, mely a kontinens felfedezésével egyidőben megkezdte hódító útját. Először Andalúziában mutatkozott meg, majd meghódította Dél-Európát, Törökországot, Hollandiát, Angliát, s szép lassan eljutott hozzánk és a környező országokba is. Többféle változata ismert, de szerintem minket most csak a csemegekukorica hoz lázba! Bár abból is van választék. Találkozhatunk normál édes, vagy szuperédes csövekkel is a kertekben, piacokon. 

A kukorica nem csak finom, de nagyon egészséges, figyelemre méltó B1, B5, B6, B9 és C-vitamintartalma. 

B1 tartalma miatt amolyan agyserkentő csodaszernek is nevezik, mert segít a fáradékonyság, idegesség, stressz leküzdésében. Élelmi rostban gazdag,nagy mennyiségben tartalmaz vasat, magnéziumot és foszfort. Fogyasztása segítséget jelent a szív-és érrendszeri betegségek megelőzésében, és hatékonyan tompítja a tüdőt ért káros hatásokat. Ez már vigasztalkó számomra, az asztmámmal akkor igazolhatom, miért az enyém az utolsó cső a lábosból :-) 

Nem csak a csöve bír gyógyerővel, de az úgynevezett bajusz rész is, ami a zöld levelekkel együtt a csöveket védi. A kukorica bajuszából  a népi leírások szerint nagyszerű vizelet-és hashajtó hatású tea készíthető. 

A kukoricaszemekben található keményítő jó hatással van a fogakra, s még a narancsbőr ellen is képes ez a kis cső felvenni a harcot.

Gyerekkorom visszatérő élménye, amikor kint a "birtokon" anyukám feltette a spórra a nagy piros fazekat, és telepakolta frissen letört kukorica csövekkel, melyeknek gondosan megágyazott  a lehántolt héljjal és zöldessárga bajusszal. Alig vártuk, hogy megfőjjön, nem is igen kellett nekünk már aznap más csemege. Megpergettük sóval, csorgott, csepegett a karunkon a "leve" de isteni volt! 

Ma már a modernebbek kuktában vagy méginkább mikróban is elkészítik, de nekem mégiscsak ez a láboso verzió, vagy a grillen megpirított változat a legfinomabb. 

Sokan azt tartják, hogy a "malac is ettől hízik", de azért mi csak fogyasszuk bátran! Úgysem habzsoljuk ezer számra a csöveket. Magas szénhidrát és cukortartalma van ugyan (akinek szükséges, ezt azért vegye figyelembe) de jótékony hatásai ezt ellensúlyozzák.

KOVÁSZOS UBORKA

Legyünk őszinték, a magyar konyhának nincs párja! Szivesen gondoljuk nagyon vagánynak magunkat, és eszegetjük a "kicsi kínait" vagy a párolt húst zöldségekkel, de azért ilyenkor szezonban nagyon kevés ember az, aki lemond egy jó bográcsban főtt finomságról, vagy grillezett szeletről amit persze kovászos uborkával szeretünk kísérni. De honnan is ez a kicsit többet befogadott gyomrot nyugtató, nagy melegben nagyszerűen hűsítő ropogós finomság?
Az élelmiszerek szerves savakkal történő tartósítása a világ kulináris örökségének évezredek óta része. Savanyúságokkal, savanyított élelmiszerekkel a világ majdnem minden részén találkozhatunk. Ha nem tévedek, akkor a savanyított kovászolással készült zöldségek valamikor az első kínai császár, Csin Si Huang-ti (legtöbben a híres agyagkatona hadseregéről ismerik a nevét) idejéből származnak. A kínai nagyfalon dolgozó munkások rizsadagját egészítette ki tartósított káposztával. Nem fogom most végig elemezni, hogyan jutott el napjainkig ez a technológia, de arról írok néhány gondolatot, mi is történik a folyamat végbemenése közben, míg a nyers uborkából ropogós, semmihez sem fogható ízű savanyűság lesz. Azt gondolom egy háziasszonynak sem kell mondanom, hogy a zöldségeket kétféle módon kezelhetjük. Tartósíthatjuk ecettel, mondjuk a csemegeuborkát, csalamádét, és kovászolhatjuk, azaz erjeszthetjük, mint az említett uborkát.
A kovászolással alapjában utat engedünk a baktériumoknak, -egészen pontosan a tejsavbaktériumnak-hagyjuk garázdálkodni őket az üvegben, így rövid időn belül megváltoztatják a velük kapcsolatba lépő zöldség ízét, állagát. Tulajdonképpen itt a kenyér az, ami magas cukortartalmával beindítja a folyamatot. A sós lé pedig nagyszerű táptalaj, s a tesójsavbaktériumok munkához látnak, beférkőznek az uborkába azokon a részeken, ahol a zöldséhet megszurkáltuk, vagy megvágtuk. A folyamatot a meleg még inkább táplálja, ezért van az, hogy napos helyet keresünk a kovászolnivalónknak az erkélyen, teraszon. Bár azért ne a tűzző napra tegyük, egy egyenletes jó meleg tökéletes lesz számára.
Gyerekkoromban, na jó, még néhány évvel ezelőttig is teljesen természetes volt számomra, hogy a nagy befőttes üvegbe az uborka, só, kapor (esetleg fokhagymagerezd) tetejére enyhén megpirított kenyérszeletet teszünk. Aztán pár éve felütötte fejét a krumplis változat, ami alapjában véve nem mai találmány, csak mi nem alkalmaztuk eddig. És én bizony elcsábultam! Ne kövezzetek meg, de bizony már jó két éve krumplikarikákkal zárom le az üveg tetejét. Tudom, tudom, ez így nem igazán kovászos, de finom! Bár gondolom anyukám ha élne, nem igen dícsérne meg, szerette a tradíciókat tartani.
Amellett, hogy nagyon finom, igencsak gazdag probiotikumokban, enyhíti az izomgörcsöket, szabályozza a vércukorszintet. Gazdag antioxidánsokban is, és a gyomornedveket semlegesítve nyugtatja a gyomrot, s az sem utolsó gondolat, hogy a kalóriatartalma 100 grammonként csak 11. Szigorúan csülökpörkölt nélkül nézve, de úgy meg mit érne az egész :-D

GYÓGYNÖVÉNYEK 

Hétvégén drága barátosnémnál voltunk, akinek a kertjében nagyon szép  menta, citromfű, levendula, cickafark pompázott. Induláskor kaptam is egy jókora adag mentát és citromfüvet, s mivel már volt nálam egy szintén ajándékba kapott maroknyi rozmaring is, isteni illatok kavalkádjában utaztunk a kocsiban hazáig.

Ekkora mennyiségeket persze nem használ el az ember lánya frissen, hacsak nem akar szörpöt készíteni. Mert bizony nagyszerű módja az aromák megőrzésének ez is! Ám nektek bevallom, a meleg és az előző napi kirándulás nem igen sarkallt ilyen feladatokra. De a flakonokba adagolt vízbe természetesen tettem a jól megmosott mentából és citromfűből, sőt még pár szem málnával is megkínáltam az itókákat.

Jelentem a rozmaring mivel gyökeres volt, beültetésre került, de a citromfű és a menta másként lesz tartósítva. Mivel az erkélyemen mindig vannak fűszernövények, ezért van már némi tapasztalatom abban, mit is kezdjek velük.

Mivel elég magas a nedvességtartalmuk, ezért a legjobb, ha levegőn szárítjuk, ügyelve arra, hogy ne penészedhessenek be. Azt gondolom mondani sem kell, hogy a betakarításra a legmegfelelőbb időszak a nyár. Ilyenkor a zsenge hajtások tele vannak élettel, vitaminnal. A legjobb a reggeli órákban leszedni a növényeket. Ha esetleg vannak elszáradt, beteg vagy megsárgult levelei a fűszer-vagy gyógynövényeknek, azt szedjük le, dobjuk el. Kár ezzel nem ér minket, hiszen ezek a ledobott részek már nem tartalmazzák a megfelelő ízeket, illóolajokat. Próbáljuk eltávolítani az összes bogarat, szennyeződést a növényekről. Van aki azt mondja, érdemes megmosni, majd papírtörlőn leszárítani, én csak alaposan lerázogatom. Csinos csokorba kötöm, majd fellógatom egy szellős, sötét helyre, és hagyom, hogy szépen kiszáradjon. Nekem erre a célra pont megfelel a spájzam. Változó, hogy melyik növénynek mennyi időre van szüksége a kiszáradáshoz. Utána én általában lemorzsolom a leveleket, és papírzacskóba vagy üvegbe téve tárolom. Tudom, a szárak is felhasználhatóak, de én általában csak a leveleket teszem el. 

Érdemes tudni, hogy fűszernövények esetében a szárított változatból kevesebbet kell használni, mint a frissből, mert koncentrálódik benne az aroma. 

Sok rozmaring, tárkony, kakukkfű, petrezselyem, bazsalikom is terem az erkélyemen, ezeket általában nem szárítom, hanem összevágva kis dobozokban lefagyasztom. 

Akinek  jól működik a sütője, azt is segítségül hívhatja a tartósításhoz. Arra azért nagyon figyeljünk, hogy nehogy megsüssük a növényeinket. A sütőt legjobb akkor erre a célra használni, ha valamit sütöttünk előtte benne, és már csak a hűlő melege marad meg. 40-60 fok bőven elég a növények szárításához. 

Persze aki olyan szerencsés, hogy kertes házban lakik, annak ezzel nincs nagy gondja. Nem csak hasznos, de nagyon mutatós is, ha a tornácon kifeszített kötélre vagy a tornác falán lévő virágtartókra, esetleg erre a célra kialakított egyéb helyre, például polcos tárolókra helyezzük a növényeket. Ilyenkor viszont figyeljünk arra, hogy a hajnali pára, esetleges becsapkodó eső ne érje a felkötözött növénycsokrokat.

Száz szónak is egy a vége, ha tehetjük tegyük el ezeket a fűszer-vagy gyógynövényeket, nagyon jó szolgálatot tesznek majd a hosszú őszi, téli hónapok alatt!

KAKASOS NYALÓKAT

Ne kérdezzétek hogyan, de  reggel az a bizonyos kakasos nyalóka jutott eszembe míg a mai napon elmélkedrem. Magam sem értem miért! Mert ha még szerettem volna, akkor azt gondolnám, a nosztalgia kerített hatalmába, s azon nyomban szalajsztanám a fiúkat, keressenek nekem ilyen piros pálcikás csodát, mert a retró heteknek köszönhetően szinte mindig felbukkan valahol. De én azon kevesek táborába tartozom, akik kifejezetten fanyalogtak már gyerekkorukban is a hurkapálcán ücsörgő tömény cukor láttán. Pedig a trafikos Antal bácsi mindig ezzel jutalmazott, ha hírt vittem nekik mondjuk arról, hogy a mellettünk lévő zöldségeshez mikor érkezik banán. Szivesen jártam hozzájuk az aprócska üzletbe, de a nyalókát soha nem ettem meg. 

Biztosa adatokat arra vonatkozóan nem találtam, hogy kinek a fejéből pattant ki a kakasos gondolat, mert még arról sem írnak sehol, konkrétan kit nevezhetünk úgy általában a nyalókák atyjának. Úgy tűnik az évszázadok során többször is feltalálták ezt az édességet, ami nem is csoda, hiszen nem kell túl sok fantázia a cukrosmassza pálcikára tevéséhez. 

Igazándiból arról sem szól a fáma, hogy miért pont a kakas lett az ikonikus állat, mely oly régen helyet kapott nem csak a botocskán, de a gyermekszivekben, felnőtt emlékekben is. Talán Oroszország felé vezethető vissza az egész, mert azon a tájékon volt leginkább jellemző a kakasos ábrázolás. Talán a termékenység, talán a szerencse kikaparása miatt. Mindenesetre egy biztos, a kakasos nyalóka elmaradhatatlan része lett a vásároknak, vigazságoknak. Még ma is elég nagy a rajongótábora, pedig nem áll másból, mint cukorból, keményítőből és szinezékből.

ROVARCSÍPÉS

Amikor gyerekek voltunk, a nyári szünetekben időnk jó részét kint a szabadban töltöttük, általában csak a csillagos ég, vagy anyukánk hívó hangja vetett véget a kinti partizásoknak. Mi egy parkban lakunk, itt telt a gyerekkorom is, fák, bokrok között. S bizony amikor a tanyánkon múlattam az időt, ott is nagy divat volt kiülni a szomszédokkal a "dologidő után" beszélgetni a kispadra. S hogy hová is akarok kilyukadni? 

Oda, hogy abból az időből nem igazán emlékszem kisrepülős szunyogírtásra, bizony a kis vérszívó dögök csak úgy hemzsegtek körülöttünk. Mi pedig csillapítottuk a viszkető pöttyöket úgy, ahogy tudtuk. Általánosan bevett szokás volt, hogy körmünkkel keresztet nyomtunk a csípés helyére. Már nem rémlik ontosan a dolog hatásfoka, de az előttem van, hogy csípésre érzékenyebb unokatesóm hogy nézett ki egy-egy nap végén telepöttyözve a fehér rázókezerék alatt. 

Szunyog,-méh, vagy darázscsípés hasonló tüneteket okoz. A bőr kipirosodik, megduzzad, jellegzetes "pukli" alakul ki a csípés helyén, és persze az intenzív viszketésről sem szabad elfeledkezni. s prsze könnyű azt mondani, hogy ne vakarózzunk, amikor az a pár másodpercnyi enyhülés is úgy kell olyankor az embernek, mint egy falat kenyér. Bár azzal sem árulok el gondolom újdonságot, mi a vége a nagy vakarózásnak. Felsértjük a bőrt, sebes lesz, s akár még el is fertőződhet. 

A hideg és a meleg egyaránt jót tesz a csípésnek, hiszen a fájdalmat , a viszketést enyhítik. Nagyszerű a hatása egy jégkockás bedörzsölésnek, vagy egy meleg vízbe áztatott majd jól kicsavart tiszta ruhás borogatásnak. 

A zabpehelyre sem érdemes csak úgy gondolni, mint a reggeli része, hiszen nagyszerű segítség lehet rovarcsípés esetén. Nyugtató, gyulladáscsökkentő, a viszketést és az irritációt is enyhítő hatóanyagok vannak benne, s ezért még a napon leégett bőrnek is gyógyír lehet. Egy-két evőkanál finomra darált zabpehelypől kevés vízzel készítsünk egy masszát, és az érintett felületre ezt tegyük rá egy tiszta kendőre kenve.  Egy negyedóra elég is a bőrnek a pakolás alatt, hogy szépen megnyugodjon a csípés helye. 

A szódabikarbónát én mint amolyan csodaszert használom, hiszen nem csak a konyhában nyújt hasznos segítséget. Sok minden más mellett a rovarcsípést is hatékonyan enyhíti, ugyanúgy pasztaként felkenve, mint a zabpehely. De vigyázzunk, hogy csak akkor alkalmazzuk, ha nem vakartuk még sebesre magunkat, mert ha a bőrfelszín megszakadt, akkor bizony irtóra kellemetlen lehet a szódabikarbónával való találkozás. Ez a fajta borogatás szükség esetén naponta többször is megismételhető. Mivel a méh váladéka, amit csípéskor a testünkba juttat savas kémhatású, a szervezetünk ezért reagál jól a lúgos hatású szódabikarbónára. A darázs viszont lúgos méreganyagot fecskendez be, így arra inkább gyógyír a savas oldat, például a citromlé vagy az ecet. Mindkét esetben első lépésként szappanos vízzel mossuk jól le az érintett testfelületet, s nem árt egy kis jeges borogatás sem. 

Igencsak jó hatású lehet a különböző rovarcsípések kezelésében az aloe vera is, ha vékony rétegben felvisszük a bőrre. 

Gondolom sokan találkoztunk már egyszerű hangyacsípéssel is, amit azért nem kell lebecsülni, mert irtóra fájdalmas nyomot hagynak a kis szorgosok. Enyhülést hozhat ezen esetben egy alkohol tartalmú fertőtlenítés (kisfiam külsőleg gondolom! 😀 ) és valami antihisztamin tartalmú krém is. 

Viszont sajnos nem mindig vagyunk olyan szerencsések, hogy ennyire egyszerű ellátni egy csípés helyét. Azonnal orvoshoz kell fordulni, és nem szabad a házi praktikákra bízni a dolgot, ha például a szájban vagy az orrban történt a csípés, mert fenn áll a fulladás veszélye! Akkor is gyors egészségügyi ellátás kell, ha különböző kísérő tünetek jelentkeznek a csípés után. Ilyen például a feltűnő sápadtság, verítékezés, nyirkos bőr, szapora légzést vagy pulzust, bágyadtság.

Míg a segítségre várunk, érdemes megkeresni a rovart, ami a csípést okozta, hogy könnyebb legyen a kezelés módját megválasztani. Ha a csípés szájban történt, és az érintett magánál van, szopogattassunk vele jeget, és csipesszel megpróbálhatjuk kiszedni a bent maradt fullánkot. 

Ha nem a szájban érte a beteget a csípés, akkor egy alkoholos lemosás, jeges hűtés antihisztamin hatású krém  nagy segítség lehet, míg az orvos megérkezik.

SÖR- NEMZETKÖZI SÖRNAP

Ha azt mondom, habzó ital, ebben a melegben a legtöbb emberben (elsősorban pasiban) felsejlik egy jó korsó hideg sör gondolata. És milyen igazuk van! Főleg ma jogos nem csak a gondolat, de az is, hogy jóízűen elkortyolgassanak egy-két pohárral. S hogy miért? Mert ma van augusztus első pénteke, az a nap, amit 2008- óta Nemzetközi sörnapként, a sör ünnepeként tartanak számon. Az ünnep gondolata egy kis amerikai sörözőből, Santa Cruzból indult világhódító útjára. Ezen a napon a sör előtt tisztelegve több, mint száz országban szerveznek rendezvényeket.
De persze nem is én lennék, ha nem motoszkált volna a kis manó a fejembe, azt kérdezve, mit lehet tudni erről a kesernyés, mégis emberek milliónyit meghódító italról. Ha hinni lehet a múlt szavának, akkor az ókori Egyiptomban a gízai piramisok építői már mint fizetőeszközt használták a sört. Úgy mondják, hogy egy napi munkáért egy gallon, azaz 3,8 liter sört kaptak. Persze az a nedü még nem volt pont olyan, mint amit ma csapolnak, vagy töltenek ki az üvegekből. Alacsonyabb alkoholtartalommal bírt, viszont sokkal táplálóbb és sűrűbb volt, hiszen árpamalátából főzték, gyakran datolyával vagy más gyümölcsökkel ízesítve. No és persze nem feltétlenül egy kocsmapultra támaszkodva kortyolgatták. Gyakran csináltak levest belőle reggelire, vagy valami gyenge rántással ételt kenyérhez.
A sör rajongói most jólesően megsimogathatják a pocakjukat, s hátra dőlhetnek egy "ugye megmondtam!" felkiáltással, hiszen a sört nem csak élvezeti cikként lehet fogyasztani. Az italnak a mértékletesség szabályait betartva nagyon sok pozitív hatása van. Gyorsítja például az anyagcserefolyamatot, oldja a feszültséget és csökkenti a rossz koleszterin szintjét. A híres sörhelyeken, például Lengyelországban és Csehországban vesekő mellen receptre is felírják a sört, sőt itt nagy hagyománya van a testi-lelki felfrissüléshez ajánlott sörös gyógyfürdőknek is.
Száz szónak is egy a vége, ma a Nemzetközi sörnapon tessék hát uraim (és persze a hölgyek is ha szeretik) a nap végén elkortyolni egy-két pohár habzó seritalt!

TEJBERIZS

Ezer éve nem ettem tejberizst. Nem mintha nem szeretném, mert kifejezetten rajongok ezért az egyszerű, mégis nagyszerű ételért, ami egy tartalmas leves után második fogásként,vagy akár desszertként is az asztalra kerülhet. A fiúk nem nagyon kérik, magamért pedig ritkán állok neki a főzésnek. Persze ha lenne egy jótündér unokatestvér, vagy más aki meglepne vele, bizony ne fogja vissza magát 😀
De mi is a tejberizs tulajdonképpen
Egy kása, amit rizsből és tejből készítünk, s aminek az állaga leginkább egy pudingra emlékeztet. S bár egyszerűnek tűnik az elkészítése, bizony ennek is lehetnek buktatói. Induljunk ki mindjárt abból, hogy nem mindegy, milyen rizst használunk hozzá. A legjobb akkor lesz ez a finomság, ha gömbölyű, amolyan rizottónak való rizst választunk hozzá. A hosszú szemú rizs nem igazán ehhez az ételhet való, azt most tegyük félre.
A következő dolog amire érdemes odafigyelni az az, hogy alaposan átmossuk a szűrőbe tett rizst. Minél jobban öblögetjük, annál inkább kimossuk belőle a felszínére tapadt keményítőt, s így főzés közben nem fog olyan könnyen leragadni az étel. Ez nem csak a tejberizs főzésénél igaz.
Lényeges kérdés az arány is. Vagyis hogy mennyi rizshez mennyi folyadékot használjunk. Szándékosan nem írtam tejet, mert a legjobb végeredményt tapasztalatom szerint akkor érhetjük el, ha vizet és tejet egyaránt használunk a tejberizs készítésekor. Sima tejberizs főzésénél legjobb háromszoros mennyiségű folyadékkal számolni a rizshez képest.
Aztán vita tárgya lehet még az ízesítés is, bár ezen sem igazán érdemes sokat agyalni, hiszen mindenki úgy eszi, ahogy leginkább gusztusa támad rá. Ilyenkor nyáronakár friss gyümölcsökkel is felturbózhatjuk, de kanalazhatjuk egyszerűen csak őrölt fahéjjel vagy cukros kakaóporral megszórva is.

PALACSINTA

Túrós, lekváros, pudingos, kakaós..és még sorolhatnám hány féle ízesítéssel lehet finomabbá, gazdagabbá tenni egy palacsintát. Értékes fogása a konyhai menüsornak, hiszen egy tartalmas leves után második fogásként éppen úgy kínálható, mint desszertként vagy éppen délutáni nassolnivalóként. Az alappalacsinta elkészítése nem ördöngős dolog, és a hozzávalók között sem szerepelnek extra dolgok.
Persze nem is dolgozna bennem a kisördög, ha simán elmennék a dolgok mellett, s nem érdekelne, mit is írnak erről az ételről.
Ha hivatalosan akarok fogalmazni, akkor azt kell mondanom, hogy a palacsinta folyékony masszából készített, serpenyőben mindkét oldalán megsütött, édes vagy sós étel. Az tudvalevő, hogy nem a mai kormány "adománya", hiszen már anyáink, nagyanyáink is sütötték, ették úgy a mindennapokban, mint az ünnepek alatt. Már a római korban is ismert volt a palacsinta, amit latinul placentának neveztek, s talán nem véletlen a névválasztás, ha értitek mire gondolok. Na de ezt most természetesen nem fogom kivesézni!
Régészeti leletek bizonyítják, hogy ezelőtt 30 ezer évvel a kövekkel megőrölt lisztet vízzel összekeverték, és forró kövön vékony lepényt sütöttek belőle. Akkor még nem igazán kenegették túróval vagy lekvárral, de nagyon fontos szerep jutott ennek az ételnek a római légiók ellátásában. Nem csak azért, mert laktató volt, - főleg ha húst ettek mellé- hanem azért is, mert sokáig el lehetett tartani. a légiókkal terjedt át a Duna medencéne, így jutott el a német, francia és angol vidékekre. Az első magyar nyelvű alapreceptről azt hiszem 1439-ben lehetett először olvasni, ebben tettek említést a hozzávalókról és az arányokról.
A palacsinta sütése nagyszerű ötletnek bizonyult a nagyböjt előtt is, hiszen akkor néphagyomány szerint húshagyó keddig minden olyan elspájzolt élelmiszert el kellett fogyasztani, amit a másnapi hamvazószerdát követően tilos volt enni. A palacsintatészta egyik alapanyaga a tojás, és a kisütéséhez akkoriban zsírt használtak, így ideálisnak bizonyult a feleslegessé vált tartalékok felhasználására.
Szoktuk mondani, hogy ahány ház annyi szokás, na ez a palacsinta esetében is igaz. Egészen pontosan arra gondolok, hogy míg mi elsősorban vékonyan sütjük ki a tésztát, addig a franciák egészen óriási méretekben készítik, mindenféle finomsággakl megtöltve, s rendszeresen flambírozzák is.
Ezzel szemben az angolok inkább kis sütőporral nyomják meg a masszát, s ebből lényegesen kisebb, de vastagabb palacsintákat sütnek, amit leginkább vajjal és juharsziruppal fogyasztanak. a belgák által elhíresült édesség neve waffel, amely nem más mint egy különleges sütőben készülő vastag tésztájú lepény, édes feltétekkel. A legismertebb hazai változatok a simán töltelékkel megkent és feltekert palacsinta mellett a Gundelpalacsinta, a Hortobágyi húsos palacsinta és a tortaként felszolgált, lekvárral, dióval megtöltött csúsztatott palacsinta. 

RAKOTT KRUMPLI

Egy kis ételtörténelem a rakott krumpliról.
Közkedvelt étel, szerintem nincs is olyan konyha, ahol időnként ne készítenék el valamilyen formában. Igen, ez is egy olyan rakott csoda, amit számtalan módon állíthatunk össze. Nem is gondolnánk, hogy milyen régen jelen van már az étlapokon. A 19. században is sokszor tálalták már, bár akkor még nem ezen a néven. Inkább töltött burgonyának, esetenként tejfölös burgonyának hívták.
Eredetét tekintve azt mondják, a francia-és a német konyha leírásait alakították a kor konyhaművészei a magyar gyomorhoz, magyar evési szokásokhoz. Az alap minden esetben az előre megfőzött és karikákra vágott krumpli volt. Egy 1881-ből fennmaradt recept szerint a krumplin kívül még keményre főzött tojás, vékonyra metélt főtt sódar, és elég sok savanyú tejföl szükségeltetik az étel sikeréhez. Tulajdonképpen mind a mai napig ezt a négy alapot használjuk mi is a készítésénél, annyi különbséggel, hogy sódar helyett általában kolbászt karikázunk közé a legtöbb helyen. Nálam az is megesik, -mivel Bence nem rajong a kolbászos verzióért,- hogy én csak a krumplit-tojást váltogatom a sorba pakolásnál, és besamell szerű mártással locsolgatom, tetejét pedig megszórom reszelt sajttal. Akadt már olyan is, hogy darált húsos ragut tettem a krumplirétegek közé (igen, ez emlékeztethet a pásztorpitére, bárnem pürét használtam) Azt hittem, ez az én nagy találmányom, de kutatásaim közben rá kellett jönnöm, hogy egy 1864-es recept megálmodója már megelőzött. Ő puhára főzött, majd apróra vagdalt borjúaprólékot használt a rakottkrumpli "megbolondítására".
Ti hogy készítitek legszivesebben? Nálatok mit szeret a család?

BRASSÓI APRÓPECSENYE

A brassói aprópecsenye egy könnyen összedobható étel, s bár gyerekkoromban még csak hírből sem ismertem, ma egyaránt szeretem enni, és elkészíteni is. Bár azt hiszem az eredeti recepthez képest "nemes egyszerűséggel" főzöm, de persze úgy vagyok vele, ennek a leírása sincs kőbe vésve. Oly annyira nincs, hogy bár én legtöbbször sertéshúsból készítem, Bence imádja pirított szójakockával, és sokaktól hallottam a csirkemelles változatról is, csak úgy, mint gombával vagy borsóval feltuningolva.
De vajon mi "keltettük életre" ezt a fogást? Honnan érkezett? Kik készítették először? Kérdés, kérdés, kérdés, aminek picit megpróbálok utána menni.
Hű már az első mondat is érdekes, amit találtam a brassói aprópecsenyéről. Úgy szól, hogy történetét legenda övezi. Több feltevés is van arról, hogyan született meg ez az étel. Az egyik szerint valamikor még 1948-ban egy Budapest-Brassó között közlekedő vonaton Gróf Nándor vasutasszakács találta ki. KÉzbe kapva egy szép szűzérmét, néhány szem burgonyát, feketeborsot és fokhagymát, megalkotta az ételt. Dózsa György mesterszakács viszont egy 19. századi szakácskönyvre hivatkozva azt állítja, a pecsenye marhahúsból készíthető el jól, amolyan tokányosan, és bizony Brassóból ered. És itt még nem ér véget a sor, mert többen is "biztos eredetet" tudnak mondani, de két egyforma véleményt nem igazán találtam.
Az én szivemhez talán az a történet áll a legközelebb, mely szerint Óbudán a Weis kiskocsmában a kocsmáros felesége, Pepi néni készítette el az első brassói aprópecsenyét Brassóy Károly asztalosmester születésnapjára. Bár a kedves hölgy nem pirított krumplit, hanem tarhonyát adott mellé köretnek, és bőven megszórta majorannával, ahogy ezt én is teszem a burgonyás verzióval mind a mai napig.
Persze hivatalos történetként legszivesebben az 1950-es évekből való leírást fogadják el sokan, mely szerint az akadozó húsellátás idején egy hétvégén a Mátyáspincébe 1071 darab sertésfarok érkezett. Ebből kellett valami jót és tartalmasat készítenie Papp Endre akkori séfnek készítenie. Ő így ír erről emlékirataiban:
„Mit volt mit tenni, a séfemmel lefaragtattam a húst a csontról-porcról, hagymás zsírban megpirítottuk, hozzá vágtunk kevés paradicsomot, zöldpaprikát, fűszereztük borssal, tettünk bele csöpp fokhagymát, néhány szál friss zöldséget, vékony csíkokra vágott szalonnát, s hagymás reszelt burgonyával tálaltuk.”
Az omminózus nevet pedig az erdélyi konyha iránti tiszteletből kapta az étel.

SÜTŐTÖK

Ha már ősz, akkor nem hiányozhat a zöldségesek kínálatából a sütőtök sem. Bár sokan termelik nálunk is, az őshazája Amerika. De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy kellemes íze mellett számtalan kedvező élettani hatással is bír. A húsa - mint azt sárga színe is mutatja - igen gazdag karotinoidokban. Kalcium, cink, mangán, réz, vas, foszfor, C-vitamin, karotin, biotin, niacin, pantoténsav, A, B1, B2, B6 vitaminok és folsav is megtalálható benne. Gyulladásos betegségek, megfázásos, meghűléses problémák, de tüdőgyulladás és egyéb tüdőkárosodások kezelésekor se feledkezzünk meg róla. Enyhíti az allergikus köhögést, tüsszögést, csökkenti az asztmarohamokat.
A sütőtök a kabakosok vagy tökfélék családjába tartozik, rokonai a főzőtök, laskatök, cukkini, patisszon, görögdinnye és az uborka is. Így nem meglepő, hogy 90 százaléka víz, húsán és magján kívül virága is ehető, ami sülve különleges csemegének számít. Termesztési hely szerint legismertebb hazai változatai a nagydobosi, a kiszombori és az óvári sütőtök.

BIRS

Birs? Bírlak! 🙂
Na de a viccet félretéve az ősszel együtt számtalan idénygyümölcs is megérkezett, köztük a birsalma is, amit nem mindig kezelünk méltó módon. Ez a rózsafélék családjába tartozó növény Délnyugat-Ázsia kaukázusi területein őshonos. Talán az egyetlen olyan őszi terméskincs, amit nyersen nem lehet fogyasztani. Ember legyen a talpán, aki átharapná ezt a kemény burkot, vagy aki mosolyogva elrágcsálná az igencsak fanyar gyümölcsöt. Pedig a birsalma- nevezik simán birsnek, vagy birskörtének is- számtalan jótékony hatással bír.
Kevesen tudják, de sokkal több ásványi anyag és vitamin van benne, mint az almában. A jól lebomló szénhidrátok mellett meg van benne az A-, B3-, B6-, B9-, C-vitamin, valamint jelentős mennyiségben tartalmaz kalciumot, vasat, magnéziumot, foszfort, káliumot és nátriumot is.
Ha be tudnánk kukucskálni egy még éretlen gyümölcs vastag héja alá, akkor találkozhatnánk a birsalma pektinnel, azzal a vízben oldódó rostanyaggal, ami elősegíti az emésztőrendszer egészséges működését. Mindemellett felelős azért is, hogy a gyümölcslekvárok, dzsemmek elérjék a megfelelő sűrűséget, kötött állapotot. Ezért van az, hogy minden külső adalékanyag nélkül készíthető a birsalmából mondjuk isteni finom "sajt".
De szervezetünkre még számos jó hatással van a pektin. Méregtelenítéskor, vércukor vagy koleszterin rendezésekor, vérnyomás ingadozáskor, izületi problémák esetében, hasmenéskor egyaránt számíthatunk a segítségére.
A feldolgozása valóban nem egyszerű, de aki megbirkózik a tisztítással, az nagyszerű kompótot, befőttet, gyümölcslevet, likőrt, pálinkát, lekvárt, sajtot készíthet belőle, de pár gerezd a savanyú káposztának is jó ízt kölcsönöz.