2022. szeptember 22., csütörtök

Majonézes gombakrém


 Hozzávalók: 

Kb. 20-25 dkg csiperke gomba

1 kicsi fej hagyma

2 gerezd fokhagyma

1 szűk ek. sült zsír 

1 csík pritaminpaprika

1 kevés vágott petrezselyemzöld

1 -1,5 dl majonéz

frissen őrölt bors és só ízlés szerint

Elkészítés:

A gombát megtörölgettem és szeletekre vágtam. A hagymát és a fokhagymát felkockáztam. Egy serpenyőben felolvasztottam a zsírt, és beleszórtam mindent amit összekaszaboltam. Első körben csak boorsoztam, majd amikor a nedvesség jó részét elsülte, akkor szórtam meg sóval is. Kicsit lepirítottam, és félretettem hűlni. Aztán belekanalaztam a késes aprítóba, ahová már mellé dobtam a paprikát és a petrezselyemzöldet is. Összedolgoztam, majd egy tálkába kiszedve elkevertem a majonézzel. Kicsit bekerült a hűtőbe, hogy összeérjenek az ízek, aztán máris lehet friss kenyérre, vagy éppen pirítósra kenve falatozni belőle.


A gomba pontos mennyiségét azért nem tudom, mert főzésből megmaradt maradékmentést csináltam :-) Egy holnapra szánt bakonyi sertésapróból maradt meg egy adag csiperke, és nem akartam, hogy megfonnyadjon, így inkább gyorsan elkészítettem. 

Én egy korábbi sütésből megmaradt és beüvegezett fokhagymás-ízes sült zsírt használtam, de akinek nincs, vagy nem szereti, az nyugodtan tegyen a gomba és a hagymák alá olajat. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése